XIII.

 

„Hírlaptörténetünk útját a Mercurius Hungaricus, illetve Mercurius Veridicus után az időben arányosan elosztott négy mérföldkő jelzi”, ezek egyike a Pressburger Zeitung, leghosszabb ideig fennálló lapunk. (133.) Felvetődik a kérdés, mi a lap jelentősége, szerepe az egykorú magyarországi sajtóban és a sajtó fejlődésében?

A budai Wichentlich zweimal neuankommender Mercurius megszűnte után csaknem huszonöt évig nem jelent meg hírlap Magyarországon, 1764 után a Pressburger Zeitung volt az egyetlen hírlap egészen 1780-ig. Ekkor indult meg a Magyar hírmondó. Német nyelvű újság csak Erdélyben jelent meg, 1784-től kezdve. (Siebenbürger Zeitung) A második magyar nyelvű lap Bécsben jelent meg, Magyar Kurir címmel, 1796-ban.

Ez volt a sajtóhelyzet a lap első húsz évében. Mondhatjuk, hogy ez idő alatt egyedül tájékoztatta a hazai németül olvasó közönséget, hiszen a közlekedés fejletlensége miatt az erdélyi lapnak nem volt jelentősége szűkebb hazáján kívül. Mint láttuk a lap nem szorítkozott kizárólag hírek közlésére, de hozzájárult a felvilágosodás terjesztéséhez is. Ebben a munkában német nyelvterületen az élen járt. (134.) Az egykorú német újságok hírszolgálata természetesen jobb és nagyobb méretű lehetett, de színvonal tekintetében a Pressburger Zeitung feltétlenül állta a versenyt. Hírszolgálat tekintetében is előnyös helyzetet biztosított Bécs közelsége, illetve a két várost naponta összekapcsoló postajárat.

A cenzúra az újságokat szigorúan ellenőrizte, a kormányzat is megtett mindent az újságok számának csökkentésére, mégis sikerült átvészelnie a mélypontot jelentő 1805-ös évet, melyet Magyarországon csak a budai német, a pozsonyi latin és a bécsi magyarnyelvű napilap élt túl.

A hazánkban megjelenő németnyelvű lapok között nem csak a legrégibb és legerősebb, de legmagasabb színvonalú is volt. (135.) A XIX. század elején, a reformkor megindulásakor, bár Pozsony már több évtizede nem központja többé az országnak, sikerül a Pressburger Zeitungnak megtartania előkelő helyét, hiszen, mint említettük az országgyűlés híreit csak hírei nyomán közölhetik, pl. A bécsi magyar újságok.

Nem esünk túlzásba, ha Pressburger Zeitungot úgy jellemezzük, hogy a szelleme nem, csak a nyelve különböztette meg a magyar újságoktól, ami bizonyos és nem is kis mértékben, korlátot jelentett számára. A németnyelvű lapok közt többé nem őrizhette meg vezető szerepét, hiszen az ország szellemi középo9ntja Pest lett, elhódítva ezt a szerepet Pozsonytól, de mindig fontos állomása a tárgyalt időszakban, és még egy ideig azon túl is a Budapestet Béccsel összekötő útnak.

Pozsonynak mindig szüksége volt újságra, sőt újságokra, de hogy a Pressburger Zeitung viselheti 129 éves fennállásával a leghosszabb életű magyarországi lap büszke címet, annak köszönheti, hogy szerkesztői mindenkor meg tudtak felelni a társadalom velük szemben támasztott igényének.

XI.

 

A Pressburger Zeitung első szerkesztőjének személyét eddig nem sikerült megnyugtatóan megállapítani. Több álláspont is alakult ki ebben a kérdésben. Egyesek Windisch Károly Gottlieb (1725-1793.) pozsonyi városi tisztségviselő, később polgármester személyében látják a lap első szerkesztőjét. Van, aki Landerert vallja annak, és akad olyan vélemény is, mely a jezsuiták szerepét, illetve közreműködését emeli ki. Talán nem lesz érdektelen, ha ismertetjük az egyes véleményeket és ezekből az adatokból, érvekből kíséreljük meg a valóság megállapítását.

Elöljáróban le kell szögeznünk, hogy Windisch neve a lap hasábjain nem szerepel. Ez még nem lenne különös, hiszen ebben az időben az egyes cikkeket nem írta alá szerzőjük, a lap sem közölte a szerkesztőt, mint ma. Feltűnőbb azonban, hogy semmilyen, a lapra vonatkozó okmányban, kérvényben, vagy aktában sem szerepel a neve. Tehát életrajzíróira, illetve a kérdéssel foglalkozó sajtótörténészek megállapítására vagyunk utalva.

Wallaszky a lap alapítójául Windischt jelöli meg. (91.) Első életrajzírója, Schedius szerint: „Die Zeitung hat ihm ihren Ursprung zu verdanken.” (92.) Ferenczy így ír: „…(Windisch) 1764-ben megindította a Pressburger Zeitungot,” (93.) Angermayer a lap történetét tárgyaló munkában a következőket közli: „Windisch Károly Gottlieb, pozsonyvárosi szenátor és nevelzetes történész indítványára 1764. július hó 14-én kiadta füskuti Landerer János Mihály, szabadalmazott könyvnyomdász a Pressburger Zeitung első számát. (94.) Pichler véleménye: „Was zum die 1764 erfolgte Gründung der „Pressburger Zeitung” angelangt, so ist elese einzig und allein das Werk Landerers. Allerdings wird seit Wallaszky, der 1768 in der hiesigen evangelischen Hochschule studierte, diese Gründung dem berühmten Karl Gottleb Windisch zugeschrieben. Dessen Name wird aber weder in den geschäftlichen Veröffentlichungen Landerers, noch in der amtlichen Akten erwähnt: überall fungiert Johann Michael Landerer als Gründer und Herausgeber der „Pressburger Zeitung”.

Selbstversändlich hielt sich Landerer geeignete Mitarbeiter. Aber die Leitung der Zeitung behielt er jederzeit in der Hand. Die literarischen Kreise hingegen waren – mit Recht – stete bestrebt, den Wert von Landerers Mitarbeiter, die nicht Buchdrucker, sondern – Lateiner waren, hervorzuheben. Der zeitlich erste Hauptmitarbeiter Landerers war aber er selbet und Karl Gottlieb Windisch, nach diesem Johann Mathias Korabinszky, dem David (!) Tállyay folgte, und dann wegwo der trüben Erfahrungen – ganz allein Landerer selbet. (95.)

Zuber Marianne így foglal állást: „…minden irodalomtörténeti cikk, vagy nagyobb tanulmány, mely a XVIII. század vége óta napjainkig megjelent, Windischt mondja az 1764-ben megindult Pressburger Zeitung alapítójának. Ezt a hagyományt azonban megcáfolja Pichler Eleknek 1913-ban megjelent tanulmánya,…” Zuber a továbbiakban a már ismertetett „Avertissement”-re hivatkozik, de megemlíti Schedius előbbiekben ismertetett közlését is. Végül ezt a következtetést vonja le: „Így talán akkor járunk legközelebb az igazsághoz, ha feltesszük, hogy Windisch volt a Pressburger Zeitung létrejövetelének értelmi szerzője, Landerer pedig az adminisztratív résznek önálló vezetője.” (96.)

Valjavec életrajzi munkájában Windisch mellett tör lándzsát. Igyekszik Pichlert cáfolni. Még az „Avertissement” szerzőségét is Windischnek tulajdonítja. Az egyes cikkekhez fűzött magyarázatok, jegyzetek, a tudományos tárgyú cikkekről nem is beszélve, csak Windischtől származhattak. „…nyelvezete, mely láthatóan elárulja az igyekezetet, hogy a legjobb bochdeutscht nyújtsa.” – írja. Végül a tényekkel ellentétben, a lap nívójának süllyedését véli felfedezni 1773. április 21-től, amikor szerinte Windisch megvált a laptól. Valjavec szerint Windisch azért hagyta el a Pressburger Zeitungot, mert nézeteltérések merültek fel közte és Landerer között. Landerer ugyanis a politikai tájékoztatást tartotta fontosabbnak, míg Windisch a kulturális irányzat, a felvilágosodás terjesztésének volt a híve. Ez a véleménykülönbség vezetett volna a szakításra. (97.)

Pukánszky (98.) és Réz (99.) egyformán Windisch szerkesztőségét említi.

Úgy véljük, a vélemények ismertetését Gárdonyi Alberttel fejezhetjük be. Tanulmányában megvizsgálva az általunk is ismertetett adatokat és véleményeket, Windisch szerepét a melléklapok (pl. Freund der Tugend stb.) megindítására, illetve szerkesztésére korlátozza és azt mondja: „Mindezek alapján azt hisszük, hogy a Pressburger Zeitung megindítását joggal írhatjuk Landerer Mihály javára.” Egyik érve: „…nem is látszik valószínűnek, hogy a barokk gondolkodás korában az evangélikus Windisch Károllyal a pozsonyi jezsuiták együttműködtek volna, már pedig a jezsuiták közreműködése a lap szerkesztésében minden kétséget kizáróan meg van állapítva.” Azt mondja, hogy a lap akkori színvonala mellett a kiadónak nem is volt szüksége újságíróra. Valjavec állásfoglalását „feltűnően elfogult”-nak nevezi és azt mondja: „…igazán érthetetlen ennek az alárendelt jelentőségű újságírói tevékenységnek ekkora figyelmet szentelni, mikor Windisch tudományos érdemei jóval magasabbrendűek.” (100.)

A fentiek alapján próbáljuk megközelíteni az igazságot.

Wallaszkynak és Schediusnak a Pressburger Zeitungra vonatkozó mondata nem konkretizálja Windisch szerepét. Az, hogy a lap neki köszönheti eredetét általánosságban mozog és többféle értelmet adhatunk neki aszerint, hogy egyéb tényeket és érveket hogy csoportosítunk. Angermayer szerint Windisch indítványára indult a lap, semmi egyéb. Pichler munkatársként említi Windischt, de másodrendű munkatársként, hiszen Landerernek a főmunkatársa – maga Landerer. Zuber Marianne már megpróbál összefoglalni és értékelni. Szerinte az „értelmi” szerző Windisch. Nem értjük viszont világosan, mit ért adminisztratív rész alatt, melynek Landerer lett volna az önálló vezetője.

Valjavec már csak elfogultsága miatt is megér egy külön bekezdést. Szinte egész munkáját áthatja a „nagynémet” gondolat, ami talán nem is csoda, hiszen munkáját Münchenben adták ki és 1936-ban. De ettől függetlenül: Tényleg érthetetlen (vagy az előbb elmondottakat figyelembevéve nagyon is érthető) Windisch hírlapírói munkájának agresszív túlértékelése. Különben érveit Gárdonyi logikusan cáfolja meg. Vele viszont nem érthetünk egyet a jezsuiták szerepének értékelésében.

Erről a szerepről maga Landerer ír. 1765-ben egy helytartótanácsi leiratra beadványt készít. Ebben szerepel a következő mondat: „Es haben sich auch deawegen die ehrwürdigen Patres aus der Gesellschaft Jesu ein Vergnügen gemacht in mein Ansuchen zu willigen dasjenige, was bei ihnen und besondres auf der Universität zu Tírnau gelehrtes vorgehen wird zu berichten.” Ennyi szól a jezsuitákról. (101.) Landerer az említett beadványt saját igazolására írta, hiszen, mint tudjuk csak általános nyomdai privilégiuma volt (ebbe ugyan annakidején beleértődött az újságnyomtatás, ill. kiadás joga is), de nem volt külön privilégiuma újságkiadásra, nem is szerezte meg, mert annak szükségessége akkor nem is merült fel. (Igaz, hogy ebből később kellemetlenségek is származtak.) Tehát: Egy ilyen „igazoló jelentés” szerű beadványban feltétlenül „jól mutat” a jezsuiták szerepének nem csak említése, hanem kidomborítása. Hozzá kell tennünk, hogy a nagyszombati egyetem tudós jezsuita atyái nem valami bőkezűen látták el Landerert hírekkel és cikkekkel. Nagyon kevés olyan írást láthatunk a lapban – a leggondosabb tanulmányozás után is – mely a nagyszombati egyetemről származhatott.

Összegezve: Elképzelhető, hogy a lapindítás ötletét Windisch adta Landerernek. De: Lehetséges, hogy voltak emlékei a budai szülői házban nyomtatott „Wochentlich zweimel neu ankommender Mercurius”-ról. (A lap életének utolsó évében Landerer 14 éves volt már.) Lehetséges továbbá, sőt valószínű, hogy a bécsi lapok adták az ötletet (egyik nagybátyja Bécsben élt, vele kapcsolatot tartott), a gyermekkori emlékek hatása se múlt el, és ilyen is előfordult már, üzletet látott a dologban. Pichler, ennek a kérdésnek legalaposabb és elmélyültebb kutatója így ír: „…administrative Talent für ein Zeitungsorgan. (102.) És tényleg jó üzletnek bizonyult a lap, ha nem is az első években; de mindenesetre még az alapító életében komoly jövedelmet hozó üzletágává lett a cégnek.

Windisch szerepe? A neve sehol sem szerepel, Valjavec egyik érve, mely Windisch nyelvezetét és stílusát említi, nem állja meg a helyét. Windisch egyéb munkáinak tanulmányozása során sem sikerül olyan nyelvi, vagy stiláris jegyeket vagy sajátságokat találnunk, melyekkel a Pressburger Zeitung cikkeiben az azonosság megállapítható lenne.

Igaz, hogy Landerer nem volt tudós férfiú, csak nyomdász, de az általa szerkesztett okmányok, beadványok stb. azt mutatják, hogy gondolatait megfelelően és a német nyelv akkori fejlettségét figyelembevéve, mondhatjuk gördülékenyen és világosan fejezte ki. Feltétlenül képes volt arra, hogy az a szellemi munkát, melyet a lap szerkesztése ebben az időben jelentett, megfelelően elvégezze.

Itt térhetünk ki a Landerer-Windisch ellentétre. Valjavec közlése illik az általa rajzolt Windischhez, de meg kell hallgatnunk Pichlert is, aki szerint az ellentét onnan adódik, hogy Windisch fölöttébb öntelt volt és lenézte a „csak nyomdász” Landerert. (103.) Kifejlődhettek vallási ellentétek is. Landerer katolikus, Windisch evangélikus vallású volt. Az 1773-as szakítást végeredményben okozhatta Windisch hetilapja a Pressburgisches Wochenblatt is. Nincs rá adatunk, de lehetséges, hogy a szakítás közvetlen oka pénzügyi természetű v olt. Mindenesetre itt meg kell említenünk azt a tényt, hogy Windisch hetilapjának mind a három évfolyamát hirdeti Landerer a Pressburger Zeitung-ban. (1774. 7.sz.) Ez annyit is jelenthet, hogy a hetilap nem volt sikeres vállalkozás. Legalább is nem találkoztunk hasonló hirdetéssel a vizsgált időszakban.

Tudjuk, hogy Windisch jelentős értékű tudományos munkásságot fejtett ki. (103.) A Periodikába is írt. A Pressburger Zeitung több melléklapját szerkesztette. (ld. Ott.) Valószínű, hogy az első melléklap, a Freund der Tugend megindulásáig is gyakori vendég volt a nyomdában. Feltételezzük, hogy Landerer kikérte időnként a nagytudású Windisch véleményét és megfogadta tanácsait. Ezt látszik igazolni az a tény is, hogy 1767-től, a Freund der Tugend megindulásától már nem találunk magyarázó jegyzeteket a lapban. Az viszont nem valószínű, hogy az összes jegyzeteket ő írta volna. Legalább is a következő jegyzet, mely egy zsidó vonatkozású hírhez kapcsolódik, nem illik Windischhez: Eine Nachricht die nur die Israeliten interessieren kann. (1766. 53.sz.)

Pichler szerint Windisch túlozta szerepét a Pressburger Zeitungnál, a külvilág viszont ezt vette tudomásul. Legvalószínűbb, hogy a nagyműveltségű, de hiú és öntelt tudós csak mint önkéntes tanácsadó és szakértő működött közre az újságnál, a melléklap, a Freund der Tugend megindulásáig.

Az első „szerkesztő” személyének talán túl nagy teret szenteltünk, de az a kérdés sok sajtó történészünket foglalkoztatott. Tulajdonképpen nem sok szerkesztői munka volt a hetente kétszer, nyolcadrét alakban megjelenő négyoldalas újságnál. A tartalomból kitűnik, hogy híreit egyéb lapokból, főként a Wiennerisches Diarium-ból veszi át. Levelezők működése, különösen az első időkben egyáltalában nem számottevő. A lap is így említi előfizetési felhívásaiban: „Liebhaber des Blattes.” A szerkesztői tevékenység ezek szerint a bécsi újság híreinek kiollózása és egy-két levél kivonatolásából állott. Ezt a lapot még nyugodtan lehetett „zsebből” szerkeszteni, különösebb újságírói szakképzettség nélkül is.

A lapnál alkalmazott első „újságíró” Korabinszky János Mátyás, a hányatott életű iskolaigazgató, geografus, könyvkereskedő (1740-1811.) (104.) 1773-ban veszi át a lap írását. (Szinnyei főmunkatársnak nevezi.) Itt ellen kell mondanunk Pukánszky Bélának, aki szerint Korabinszky Windisch halála után vette át a lap szerkesztését. (105.) Hasonló tévedésbe esik Gragger is. (106.) Ez a tévedés, mert Windisch 1793-ban hal meg. Jogosan tételezhetjük fel, hogy Korabinszky annak köszönheti alkalmazását, hogy a Pressburger Zeitung vetélytárstól fél. 1773-ban ugyanis Fuessly pozsonyi polgár is szabadalmat kér egy általa megindítandó hírlapra. Landerer valószínűleg tanácsosnak látja, hogy külön személy foglalkozzon a lap írásával, annál is inkább, mert ebben az évben vásárol egy nyomdát Pesten. (107.) Az engedélyt Fuessly megkapja ugyan, de a lap mégsem indul meg. (108.) Mindenesetre, mint már megállapítottuk, az újság előnyére változik meg, színesebb, tartalmasabb. Bár referáló jellege nem változik meg, nagyobb gond látszik rajta. Korabinszky utóda Tállyai Dániel (109.) két évig írja a lapot. (1784-1786.) Kiválása után némi izgalmat és kellemetlenséget is okoz volt munkaadójának. (110.)

Bár Landerer ekkor már többfelé érdekelt (1775-ben a kassai jezsuita nyomdát is megvásárolja, a három nyomda mellett, lapkiadó, sőt könyvkereskedő is), gazdag üzletember, aki érdemeiért nemességet is kap (111.), a továbbiakban maga szerkeszti a lapot, egészen 1795-ben bekövetkezett haláláig.

Fia, akinek neve ugyancsak János Mihály (1765-1810.), mint a Martinovics per egyik vádlottja, tíz évi börtönbüntetést kap. Ez a szerencsétlen eset idézi elő a szívszélhűdést, mely apja halálának oka. (112.) Az egész kiterjedt vállalat az özvegyre marad, aki a lapot a kipróbált személyzettel vezeti tovább. A szerkesztő nevét nem ismerjük ebből az időből (113.) Landerer János Mihály a börtönből megtört emberként tér haza, nyolc évi rabság után. Egészségi állapota miatt nem tud rendszeres munkát végezni, de az irányítás az ő kezében van. Az ő nevéhez fűződik a saját papírmalommegindítása. (114.) 1810-ben bekövetkezett halála után az örökösök nevében Schmidt Vilmos vezeti tovább a lapot 1818. június 30-ig.

Közel ötven évig volt a Landerer család birtokában a Pressburger Zeitung, mint királyi privilégium. Ez a kiváltság nem volt örökös, hanem meghatározott időre szólt. Utoljára 1808-ban újították meg – még Landerer kiszabadulása előtt – tíz évre, tehát 1812-ig. A megrongált egészségű Landerer elmulasztotta a megújítás kérvényezését, így az engedély a város tulajdonába kerül, mely a továbbiakban bérbe adja a lapot.

Az első bérlő Weber Simon Péter egyszemélyben szerkesztő, kiadó, nyomdász, 1820-ig béreli a lapot. (115.) A következő kiadó Schnischek Gáspár nyomdász, maga is szerkeszti a lapot. 1825-1837-ig az idősebb Wigand Károly Frigyes könyvkereskedő a bérlő, maga is szerkeszti a lapot, a nyomtatást Belnay János és Lajos nyomdája végzi. 1837. január 1-től Schaiba Ignác a kiadó. (116.) Bérlete első három hónapjában, mint elődje, maga szerkeszti a lapot, de áprilisban már a Fr. Richterre bízza. (117.) Négy évig fut a lap az ő irányítása alatt. 1841. január 1-től nyomdát változtat a kiadó. Az új nyomda az A. Schmidt cég.

Richter utóda már „hivatásos” újságíró: Neustadt Adolf (118.), kinek „szabadelvűsége” miatt többször támad kellemetlensége a császári rendőrséggel. Ennek ellenére egészen 1848. március 22-ig szerkeszti az újságot, bár közben kiadó változás is van: Barich Mihály a lap bérlője 1844. január 1-től számított öt évre, vagyis 1849. december 31-ig. Úgy látszik Neustadt pozsonyi működése alatt nem szándékozott összeütközésbe kerülni a császári hatóságokkal, mert egészen a Batthyány kormány megalakulásáig nagyon mérsékelt hangnemben, inkább konzervatív szellemben vezette a lapot. Utóda Bangya János (119.), volt katonatiszt csak rövid ideig működik a lapnál, június 30-ig. Az országgyűléssel együtt ő is Pestre költözik. Bangya már lelkes híve Kossuthnak és ez meg is mutatkozik a lap hasábjain. 1848. július 1-el újra Wigand érdekeltség a lap. (Az új sajtótörvény megszünteti a város privilégiumát!) Az új szerkesztő Pusztay Sándor pozsonyi ügyvéd. (120.) A lap hangja radikálisabb és élesebb is az ő ideje alatt. Október 1-től Roisser Richard szerkeszti az újságot valamivel színtelenebbül, mint elődei. Decemberben bevonulnak az osztrákok. Az év utolsó napjaiban a lap rendszertelenül megjelenő katonai hirdetmény csupán. 1849-től az ifjabb Wigand veszi kezébe a lapot és mivel sikerült a „különbözeteket kiegyenlítenie” (121.), január 3-tól rendszeresen megjelenik a Pressburger Zeitung. Irányzata és hangja minden bizonnyal az osztrák hatóságok teljes megelégedését érdemli ki.

XII.

 

„Er (Landerer) …sich um geschickte Correspondenten an verschiedenen Oerten bewerben, die ihn in der Stand setzen werden, seinen Endzweck rünlich auszuführen und absichten zu erreichen.” A Pressburger Zeitung megindulását bejelentő „Avertissement” egyik mondata, mint olvashatjuk, levelezőkről beszél, akik a lapok hírekkel látják el. A továbbiakban előre és hálásan megköszön minden híranyagot, amit kedvelői és barátai hozzá juttatnak. Ezek a mondatok felvetik a kérdést, hogy honnan vette a lap híranyagát.

Az „Avertissement” levelezőkön kívül más hírforrást nem említ. Vizsgáljuk meg először ezt. Nem említ adatokat a levelezőkkel kapcsolatban, a lapban sem találunk támpontokat. A magyarországi hírek feltétlenül levelezőktől származtak, hiszen hírlap nem jelent meg az országban a Pressburger Zeitungon kívül egészen 1784-ig. (120.) A külföldi hírek származhattak – kis részben – levelezőktől is, de kézenfekvőbb, hogy a híreket külföldi újságból vegyék át. Minden valószínűség szerint így is történt. Bizonyára van alapja annak az 1773-ban kelt hírlapszabadalmi kérvénynek, mely szerint a Pressburger Zeitung csak a Wiennerisches Diarium kivonata. (121.) Kilenc évvel a lap megindulása után. A híranyag azonossága is erre enged következtetni. Nem beszélve arról, hogy sok külföldi lap nem állt rendelkezésre. Pichler közlése szerint 1779-ig a Pressburger Zeitung csak csere hírlapanyaggal dolgozott. (122.) Ugyanitt közli, hogy a lap portóköltségre ezekben az években évi 50 forintot adott ki. Ebből az összegből, mely természetesen nem csak a levelezők portódíjait foglalta magában nem sok híranyag származhatott. 1774-ben már közöl városneveket, ahol levelezői vannak. Ezek a városok főként belföldiek, kisebb részben a birodalom területén vannak. A további években már helyenként közli a lap nevét, melynek hírét átvette, de ez nem rendszeres. A fent említett közlés szerint 1779-1790. között 50 forintot fizettek ki hírlapelőfizetésre, 1790-95. és 1795-1800 között évi 80 forint volt ez az összeg. Ha a korabeli hírlap előfizetési díjak nagyságát figyelembe vesszük – nem beszélve arról, hogy a külföldi hírlapok előfizetési díja jóval magasabb volt, mint a hazaiaké -, bizony nem sok lapra fizethettek elő. Ugyanezekben az időszakokban a portóköltségekre 84 forint, illetve 208 forintot adtak ki. Utóbbi adatról tudnunk kell, hogy levelenként 6 krajcár költséggel számol, az előző évek 4 krajcárával szemben. Ezeket az adatokat reálisnak kell tekintenünk, mert három pozsonyi nyomdász kérvényéből származnak, akik meg akarták szerezni a Pressburger Zeitung kiadásának jogát és kérvényükben kimutatást közöltek – valószínűleg becsült adatok felhasználásával – a lapkiadás eddig Landerer által évezett nagy jövedelméről. A jövedelem nagyságát befolyásoló kiadási tételek természetesen minél kisebbre vannak beállítva, hogy a nagy haszon kimutatható legyen. Tehát ha a közölt számadatok esetleg alacsonyabbak is a valóságosnál, mégis támpontot adnak a tényleges költségek becslésére, amik nem lehettek sokkal magasabbak.

A későbbi időkben a hazai hírek szaporodása a levelezők számának növekedésére mutat; ugyancsak számos külföldi lapból vesz át híreket. (1. 72.p.) A közlekedés fejlődése természetesen hozta magával a hírszolgálat nagyobb ütemű fejlődését is.

A közlekedés fejlődése természetesen az előfizetők számának növekedését is eredményezte.

Mielőtt azonban az előfizetők számáról beszélnénk két kérdésre kell rávilágítanunk. Egyik a lap nyelve, másik a periodicitás.

Miért német nyelven adta ki Landerer a Pressburger Zeitungot? Landerer ugyan német anyanyelvű polgár volt, de nem ez az ok. Ő a polgárság számára akart lapot indítani, mert 1764-ben csak a polgárságra számíthatott, mint újságolvasó közönségre. A polgárság viszont túlnyomó többségében német nyelvű ebben az időben. Latin nyelvű lapot kiadni már korszerűtlen lett volna, megfelelő számú előfizetőre – ha magyar nyelven adja ki a lapot – nem nagyon számíthatott volna. Ez utóbbi állítás nem kizárólag a magyar nyelvű közönség közömbösségét jelenti, kapcsolódik a fent felvetett második kérdéshez is. A lap kezdetben hetente kétszer jelent meg, 1842-től kezdve háromszor és csak 1848-tól hetente hatszor. A heti két, illetve három szám teljesen megfelelt az akkori postaviszonyoknak. (123.) Még a sokkal későbbi Pesti Hírlap is így indult. A közlekedés fejletlensége miatt nem volt értelme a hetente több szám kiadásának. Elképzelhetjük, hogy a nem városlakó magyar közönség távol minden postavonaltól, hogyan juthatott hozzá a laphoz. (124.)

A fentiekből az is kitűnik, hogy Landerer nem is számíthatott nagyszámú előfizetőre. Ferenczy idézi Gyárfás postafőnök 1800-ból származó adatait, mely szerint 1779-ig 15-20, 1779-ben 50, 1786-ben 119, 1787-ben csak 79, 1790-ben 101 az előfizetők száma (125.) Ezek hivatalos postaadatok, tehát a már említett Weber és társai féle jövedelmi kimutatásban említett, előfizetők számára vonatkozó adatok erősen túlzottak. Még ha a hivatalos kimutatás nem is állna rendelkezésre, adataikat akkor is erős korrekciónak kellene alávetnünk, hiszen beadványuk célja a magas jövedelem kimutatása volt. Így pl. az említett kimutatás 1595-1800-ig terjedő időszakban 2000 előfizetőt említ, bár a postára hivatkozik ennél a számnál. (126.) További évekről nincsenek adataink. Pichler említi, hogy 1812-ben a lap első bérbeadásakor 2000 előfizetője volt a Pressburger Zeitungnak. (127.) A továbbiakban az előfizetők száma a közügyek iránti érdeklődés növekedésével és a közlekedés fejlődésével feltétlenül tetemesen megnövekedhetett.

Előfizetési díjakról annyit, hogy elfogadhatjuk Pichler közlését tájékoztatásul, aki átlag előfizetési díjakat közöl. Nem tér ki ugyanis a helyi, magyarországi, külföldi előfizetési díjakra és nem veszi fel az inflációk okozta hullámzást sem.

Csak az érdekesség kedvéért: helyi előfizetési díj 1764-ben egy évre 6 ft, 1778-ben 8 ft., 1807-ben 10 ft., 1818-ban 9 ft. 1837-ben 7,72 ft., 18484-ban pedig 10 ft. Volt. Ezek a díjak magukban foglalták a mindenkori melléklet, ill. melléklap díját is. Belföldre általában 20-30%-kal magasabb az előfizetési díj. A példányonkénti ár 4-5 krajcár között változott.

Az aránylag magas előfizetési díj ellenében kezdetben csak egy négyoldalas lapot kapott az olvasó, igaz, hogy már az első évben a szerdai szám egész ív terjedelemben jelent meg, ezt is kinőtte a lap hamarosan és 1789-ben már 36 alkalommal ad mellékletet a laphoz, egyelőre oldalszámozás nélkül. 1794-ben a megjelent 104 szám terjedelme 1288 oldal. Ez a szám 1816-ban 1356 oldal, 103 megjelent számnál. A további években az oldalszám mindig magasabb, mint 1300. 1842-ben – igaz, hogy a lap formátuma nagyobb – a 149 szám csak 648 oldal terjedelmű. (Ebben az évben tér át a heti három számra.) A továbbiakban az oldalszám hasonló, természetesen mellékletek nélkül.

Ezek a mellékletek (mert a Pressburger Zeitung így nevezi: Beylage), tulajdonképpen melléklapok.

Zubor Marianna szerint: „…közelfekvő az a feltevés, hogy a Pressburger Zeitung 1766-i évfolyamhoz csatolt értekezések „a hasznos és kellemes tudományok köréből”, kedvező fogadtatásra találtak és ezért határozta el magát Windisch külön melléklap kiadására.” (128.)

Azt hisszük, hogy „még közelfekvőbb az a feltevés”, hogy a melléklap megindításának az volt az oka, mint a két világháború közötti magyar napilapoknál, hogy növelje az előfizetők számát ezzel, a lap témakörét kibővítő melléklettel.

Az első melléklap: Der Freund der Tugend címmel heti melléklapja volt a Pressburger Zeitungnak. Három évig élt: 1767-1769. Zuber és Pukánszky részletesen foglalkozik vele (129.), így mi megelégszünk azzal, hogy főként átvett anyagot tartalmazó, az akkor divatos erkölcsi irányú hetilapok egyike. Utóda: Der vernünftige Zeitvertreiber. A Pressburger Zeitung 1770. évi 1. számában jelenti be. Semmi közelebbit nem közöl az új melléklappal kapcsolatban, ami azért sajnálatos, mert jelenleg egyetlen példány hollétéről sem tudunk. A harmadik melléklap a Pressburgisches Wochenblatt zur Ausbreitung der Wissenschaften und Künste címmel 1771-1773-ig élt. Nem annyira moralizáló, mint a Freund der Tugend, inkább természettudományi ismereteket közöl és felvilágosult filozófiai elveket, de találunk azért szépirodalmi irányzatú írásokat is. Ez a lap is még jórészt átvett anyagot közöl. Egyébként a főlap Pressburger Wochenblatt címmel említi.

A Pressburger Zeitunb 1783. évi 36. számában közölt „Ankündigung” bejelenti a „Historisch-kritisch-moralisch und politische Beyträge zur Beförderung der deutschen Literatura, der schönen Wissenschaften, Kenisse, Künste und Sitten.” Című melléklap megindulását. A lapnak nem találjuk nyomát a továbbiakban. Viszont a 42. szám már a Pressburger Wochenblattot hirdeti, az 52. szám pedig annak 7. számát jelzi. Bár a Pressburger Zeitung nem ír róla, de valószínű, hogy a szép hosszú című melléklap indulása csak terv maradt (130.), illetve a hosszú cím helyett rövid, folyóirathoz inkább illő címet kapott. Sajnos ebből a lapból sem található jelenleg egy példány sem. Arra sincs adatunk, hogy meddig élt.

A következő melléklap már hosszabb életű. A Politische Gespräche der Todten. Ez a cím a Tonder által alapított „Neuwieder Zeitung utánnyomása. (131.) Az utánnyomásnak természetesen nem örült a kiadó, ezt szóvá is tette. A Pressburger Zeitung 1799. évi 15. számában levél formájában oktatta ki Tondert, hogy a monarchia területén a nyomdászoknak bármilyen külföldi művet legálisan ki szabad nyomtatni. A cím tulajdonképpen közli a tartalmat is. A halottak aktuális politikai témákról beszélgettek, így pl. a francia forradalomról is. Mondanunk sem kell, hogy a halottak nem lelkesedtek a forradalomért.

Párhuzamosan indított a Pressburger Zeitung egy másik melléklapot is, melynek „Lesekabinet” volt a címe. Sajnos Zuber említésén kívül más nyomát nem találtuk. (132.)

Az „Allgemeine Deutsche Theater-Zeitung”-ot 1798. januárjától kezdve havonta mellékelte a Pressburger Zeitung. A lap cikkei csak az előadásokkal foglalkoznak, a darabokat nem bírálják. Magyaron kívül osztrák, sőt német színházak műsorát is közli. A külföldi hírei föltétlenül átvett hírek. Utolsó száma 1799. decemberben jelent meg.

Ugyancsak a halottak beszélgetési-vel párhuzamosan jelent meg az Intelligenzblatt, 1798-1835-ig. Ilyen című, egy-két oldalas mellékletet már előbb is adott az újság, de akkor még inkább rovatnak tekinthettük. A hirdetések mellett a pozsonyi halottak névsorát, árakat, árfolyamokat is közöl.

Az 1811. évi 92. számban találjuk az értesítést, hogy a Neuwieder Zeitung helyett fél ív terjedelemben az „Unterhaltungsblatt für Ungarn” címmel új melléklap jelenik meg. Tizenöt évig mellékelik a Pressburger Zeitunghoz, de címe nem az értesítésben közölt cím, hanem „Unterhaltungblatt für die Leser der Pressburger Zeitung.” Szépirodalmi, ismeretterjesztő, színházi híreket találunk benne, aránylag alacsony színvonalon. Hasonló jellegű és nívójú az Unterhaltungsblattot követő Aerenlese (1827-1829.) és a Pressburger Aerenlese (1830-1836.), valamint a Pannonia című melléklap is. Bár utóbbinál észrevehetően magasabb a színvonal, mint elődeinél. A Pannonia külseje is tetszetősebb, de tartalma is nagyobb témakört ölel fel. Ilyen szempontból a három lap fokozatos fejlődést mutat. A Pannonia az utolsó szabadságharc előtti melléklap 1837-1849-ig jelenik meg. Megszűnte után hosszú ideig nem adott melléklapot a Pressburger Zeitung.

X.

 

 

A Habsburgok egyre kevésbé képesek a régi rendet fenntartani. Az ipar és közlekedés fejlődése az örökös tartományokban nagyban hozzájárul a válság további mélyüléséhez. Így van ez Magyarországon is, bár jóval kisebb mértékben. Az ellenzéki szellem hatalmas mértékben terjed. Követeléseik már a teljes polgári átalakulás szükségességét hirdetik.

A reformeszmék rendszerezése és elterjesztése Kossuth érdeme. Pesti Hírlapjának vezércikkei a belső reformok, a nemzeti függetlenség megvalósítását szorgalmazzák. A lap többezres példányszáma a reformeszméket országszerte ismertekké teszi.

A Pressburger Zeitungban is ilyen cikkeket találunk: „Die Pressburg-Tírnauer Eisenbahn. (Aus den Pesti Hirlap.)” (1841. 72-73.sz.) Vagy: „Lassen wir die erste ungarische Eisenbahn nicht zu Grunde gehen. (Aus P.H.)” (74-75.sz.) Továbbá: „Industrie Verein in Pest. Auszug nach Peter Vajda’s Aufsatz in P.H. (93-94.sz.) Ezeken az átvett cikkeken kívül nem láthatunk különösebb fejlődést, vagy változást, ha csak azt nem, hogy a 90. számmal új rovatot indít: „Ernennungen und Beförderungen.” címmel. A következő évben a hazai híreket megyék szerint csoportosítva közli. Pl. Kressoer komitat stb. A megyegyűléseket is jóval részletesebben tárgyalja. Forrásait majdnem rendszeresen közli a lap. 28-30 címet említ, de az az érzésünk, hogy pl. a New-York Herald és a madridi Correo nacional c. lap híreit már másodkézből veszi át.

Megjelenik az első vezércikk is az 1842. 90. számban: „Freimüthige Worte gegen die freimüthigen Worte über unser Schulwesen.” Ezt a cikket azután további közügyekkel foglalkozó írás követi: „Von der Todesstrafe.” (98-100.sz.) „Die Strassenbettelei in Ungarn.” (110-112.sz.)

1844-ben főleg az országgyűléssel foglalkozik, alig akad egyéb belföldi hír számára hely. A külföldi hírek száma is megcsappant. Ezzel szemben helyet ad az egyéb közügyeket tárgyaló írásoknak: „Auch ein Wort übert Volksbildung.” (86-87.sz.) vagy „Eisenbahn.” (123.sz.)

Ebben az évben különben a kormányzat taktikát változtat és az országgyűlésen reformjavaslatokkal jelentkezik. Ezek a reformjavaslatok azonban elfogadhatatlanul mérsékeltek. A reakció ellenállásán az ellenzék több, nagyjelentőségű törvényjavaslata fut zátonyra, de mégis megvalósul egy régi követelés: A magyar nyelv államnyelv lett. Komoly eredmények születtek ezen az országgyűlésen, bár több törvény csak papíron lépett érvénybe. Kiderül ezen az országgyűlésen az is, hogy az ellenzék korántsem egységes és így nem is eléggé harcképes.

Ezekben az időkben a vezércikk, „Leitende Artike”, vagy csak „Leitendes” állandósul. Gyakran felváltja a „Politische Tagspresse” vagy a „Kongragationsberichte.” A napihírek általában jóval kisebb területre húzódnak össze. A vezércikkek mellett a lap belsejében is találhatunk ilyen írásokat: „Ein freundliches Wort für und an die jüdischen Kapitalisten.” (1845. 33.sz.) „Industrie der Österreichischen Monarchie.” (77.sz.) stb. Újabb rovat ebben az évben: „Neuestes.” Pár soros hírek, mindenhonnan. Rendszeresen megtalálhatjuk „Das Fruchtgeschäft.” címet is.

Bár a lap egyre többet foglalkozik hazai problémákkal, de ezeknek az írásoknak hangja erősen mérsékelt és egyre inkább kitűnik, hogy a lap konzervatív szemléletű. A közölt cikkek az iparról, mezőgazdaságról, közlekedésről, de találunk ilyen címeket is: „Nothwendigkeit eines Criminalcodes.” (von Bangya von Illosfalva.) (1846. 84.sz.) Politische Intelligenz und Mündigkeit.” (93, 99.sz.) „Die Städtefrage conservativer Seite.” (129.sz.)

Az 1846. év II. félévéhez tartalomjegyzéket közöl, hírlapoknál teljesen szokatlan módon.

A kormányzat ebben az időben ismét reformokat ígér, demagóg módon, hogy az ellenzéket meggyengítse, megvesztegetésekkel is kísérletezik; Pl. Kossuthnál, de eredményeket csak a megyék élére kinevezett adminisztrátorok munkája nyomán ér el.

Az 1846-os galíciai parasztmozgalom, az 1846-48-as ínséges esztendők és nem utolsó sorban a konzervatív párt hivatalos megalakulása az ellenzék közeledését eredményezi. Hosszas előkészítés után, 1847 tavaszán megalakul az Ellenzéki Párt és még ez évben kiadja programját, az „Ellenzéki Nyilatkozatot.” A hivatalos ellenzék mellett egy jóval radikálisabb csoportosulás is kialakul. Ez a Petőfi vezette „Fiatal Magyarország.” Táncsics Mihály pedig a parasztság oldaláról vizsgálja a kérdéseket.

A Pressburger Zeitung ekkor is, mint eddig megszoktuk, inkább konzervatív irányzatú, de nem kifejezetten és nyíltan, néha inkább tartózkodik az állásfoglalástól, Inkább ilyen írásokat ad: „Das Palatinusrecht in Ungarn.” (1847. 11.sz.) „Handelsferiheit und Schutzsystem.” (36-37., 41., 46.sz.) vagy „Ansiedlung in ungarn.” (47.sz.)

Az 1847. év végén összehívott országgyűlés első hónapjai a pártok taktikai csatározásaival telnek el. 1848. tavaszán az olasz, majd a francia forradalom hírei a bécsi forradalmat is kirobbantják, melyet Pesten március 15-e követ.

Az 1848. évfolyam első számainak legnagyobb része az országgyűlés leírásával van tele. Mindenesetre haladás, hogy már a felszólalók neveit közli, beszédeik témájának megjelölésével. A külföldi események teljesen háttérbe szorulnak. Az olaszországi eseményekről nagyon szűkszavúan és különösen kezdetben jelentéktelenként beállítva ad csak hírt. A párizsi forradalomról a március 1-i 26. számban számolnak be közömbös, referáló hangon. A következő számban bővebb tudósítást láthatunk, a 28. szám pedig a február 24-i párizsi eseményeket, az óráról-órára változó helyzetet közölve írja le. A 31. szám Európa városait felsorolva pár sorban adja a helyzetet. Pl. „Wiesbaden, Stürmische Auftritte hatten stattgefunden.” A bécsi forradalom szinte elmosódik a hírekben, de aztán március 16-án már „Wiener Berichte” címmel közli a jelentéseket.

A 35. szám nagybetűs címe: „Pressfriheit. Éljen Éljen Éljen.” A következő szám közli a március 15-i pesti forradalom eseményeit Dux Adolf tollából. A továbbiakban is ő írja a pesti híreket. A lap márciusban négy alkalommal ad különkiadást. A 38. számban teljes terjedelmében közli a sajtótörvényt (1848: XVIII.tc.), melynek méltatására ezúttal nem térünk ki. Az 52. számtól kezdve új rovat a hivatalos rész, melyben rendeleteket közöl.

A II. félév új számozással, naponta jelenik meg, új szerkesztésben. Az első szám programot közöl, melyben a szerkesztő (Alexander Pusztay) hitet tesz az „új” mellett. Teljes terjedelmében közli a lap Kossuth híres beszédét. (13-14.sz.) A 26. számban: „Geheime Fäden des croatischen Aufstandes.” Sőt: a 63-65. számban: Ist in Ungarn eine Republik möglich?” című cikket találunk a szerkesztő, Pusztay tollából.

Egy egészen mai kezdeményezés az „Offener Sprechsaal” rovat. A legkülönbözőbb tárgyú leveleket közlik, az olvasó minden rétegéből.

Azután az osztrák csapatok megszállják a várost.

1849. január 3-án jelentkezik újra az eddigi kiadó Wigand szerkesztésében megjelenő lap. Hivatalos hírek, közlemények. A szabadságharc csak „Ungarisches Kriegschauplatz”-á vált. Közli Vida Károly előfizetési ? felhívását a „Figyelmező”-re német és magyar nyelven. Megtudjuk a lapból, melynek irányítása tulajdonképpen nem változott, hogy március 15-e, az egész Európa által visszafojtott lélegzettel figyelt, dicsőséges szabadságharc csak politikai szédelgés. Elképzelhetjük, milyen hangú a 8. szám vezércikke: „Ungarisches Papiergeld.”

Pozsonyba különben nagyon gyorsan visszatért a „béke”. Mondhatjuk, rögtön az osztrák csapatokkal. Már 1849. január közepén ugyanolyan külseje van a lapnak, mintha az elmúlt évben nem történt volna semmi. Wigand nagyon gyorsan az elnyomó, osztrák csapatok által visszahozott rendszer oldalára áll. Újra feltűnik a már évekkel előbb elhagyott Inland és Ausland, mint összefoglaló cím. Ugyanakkor kélt új rovatot is bevezet: „Ueberblick der Tagesereigniese.” Pár soros híreket foglal össze ez a cím. A másik a 28. számban meginduló „Feuilleton.” (Pressburger Miniaturen.”)

A lap újra visszacsúszik a referálás nívójára, kivéve azt a pár vezércikket, mellyel császárhűségét igyekszik a szerkesztő bizonyítani.

A legutolsó közlemény, amit a Pressburger Zeitungból elolvastunk október 12-i 235. számban jelent meg: „Amtliche Mitteilung. Kriegerschtliche Urteile.” Tizenhárom halálos ítéletről szól …