I.

A török idők sebeit a XVIII. Század közepére már csaknem kiheverte az ország. A népesség is majdnem megkétszereződött. Ebben, a természetes szaporodás mellett nagy része van a betelepítéseknek (németek, szerbek), aminek eredményeként a magyarság már nem éri el az össz népesség felét sem. A töröktől visszahódított déli részek is lassan feltöltődnek, de az északi vidék még jóval sűrűbben lakott.

A lakosság több mint 80%-a paraszt, jobbágy. Egyedül viseli az egyre súlyosbodó sokféle terhet, katonáskodik, adózik, eltartja az uralkodó osztályt, az egyházat és a vármegyét is. Jogai viszont nincsenek, legfeljebb bizonyos személyi jogok. Az elnyomás és kizsákmányolás okozta elégedetlenség és elkeseredés nem egyszer nyílt felkelésben tör ki.

A túlnyomóan idegen eredetű háromnegyed milliónyi polgár és kézműves jelentős hányada még részben földművelésből él. A céhbeli kézművesség nem képes az ország szükségleteinek ellátására.

A bányászatot is hagyományos módon és felszereléssel űzik, annak ellenére, hogy pl. réztermelésben hazánk az elsők között van az egész világon.

A kereskedelem főként osztrák, görög kézen van, a külkereskedelem pedig teljesen Ausztria függvénye. Utak jóformán csak Bécs irányába futnak, ugyanígy a Duna olcsó vízi útja.

A lakosság terményeit és termelvényeit a hetipiacokon és vásárokon értékesíti. Általános pénzszűke van, ehhez kapcsolódik a mérték és pénzegységek feudális zűrzavara és a hitelnek szinte teljes hiánya.

A nemesség (jelentős tömegeiben még mindig protestáns) és a papság száma nem éri el a népesség 5%-át, de ennek is több mint fele paraszti sorban él. Viszont a nemesség tulajdonában van a föld, annak minden hasznával együtt. Adót, vámot nem fizet és ezt a jogát mindenek fölé helyezi. Birtokán él, minden újnak ellensége (és ha nem az, akkor nincs hozzá pénze, hogy fejlettebb módon gazdálkodjék), általában csak kiváltságaival törődik, és nem lát túl a megyéje határán.

Az arisztokrácia jelentékeny része nyelvét is elfeledve az udvar közelében él. Műveltsége németes, franciás. Magyarországi birtoka csak annyira érdekli, hogy abból minél kisebb ráfordítással, minél nagyobb jövedelmet zsarolhasson ki, melyet természetesen Bécsben költ el.

A lakosságnak még 6%-a sem lakik városban. Mindössze négy városunk éri el a tízezres lélekszámot a század közepén, de ezek közt sincs egyetlen ipari jellegű sem. (1.)

Mindez az elmaradottság, stagnálás – a feudális korlátok mellett – a Habsburg gyarmatpolitika következménye.

A gyarmati rendszer fokozatosan épült ki és a magyar uralkodó osztály rövidlátása, szolgalelkűsége lehetővé teszi, hogy a bécsi kormányzat 1754-ben olyan vámszabályzatot adjon ki, mely az országot teljesen gyarmati sorba süllyeszti, az osztrák ipar fejlesztése és az osztrák nagybirtokosok érdekeinek megvédése céljából. Az a törekvés, hogy Magyarország megfelelő mennyiségű olcsó élelmiszert és nyersanyagot adjon Ausztriának, az „anyaországnak”. (2.)

Ez a vámrendszer adja meg az alapot a gyarmati mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi politika kifejlesztésére, az ország teljes gyarmati kizsákmányolására.

Ugyanez a politika érvényesül természetesen a művelődés területén is. A közép- és felsőfokú oktatás túlnyomórészt katolikus. A jezsuiták, piaristák kezén van. Tanítási nyelv a latin. Fő célja az uralkodó osztály hatalmának erősítése. Hivatalnokok, papok nevelése, akik ezt a hatalmi rendszert kiszolgálják. Természetesen ez a rendszer mindent megtesz a protestantizmus elnyomására és a katolikus vallás régi fényének és mindenhatóságának visszaállítására.

A protestánsok rendkívüli nehézségek között tudják csak iskoláikat fenntartani. (Debrecen, Sárospatak, Pápa.) Ezek a nagyhírű iskolák is teljesen konzervatívak. A magyar nyelv a művelődés területén erősen háttérbe szorul.

A városi polgárság jórészt idegen nyelvű, főként német, szűk, partikuláris érdeklődéssel.

A parasztság szinte teljesen műveletlen. Legfeljebb kis töredéki tud csak olvasni. (Az írást helyenként külön díjazás ellenében tanítják.)