XI.
A Pressburger Zeitung első szerkesztőjének személyét eddig nem sikerült megnyugtatóan megállapítani. Több álláspont is alakult ki ebben a kérdésben. Egyesek Windisch Károly Gottlieb (1725-1793.) pozsonyi városi tisztségviselő, később polgármester személyében látják a lap első szerkesztőjét. Van, aki Landerert vallja annak, és akad olyan vélemény is, mely a jezsuiták szerepét, illetve közreműködését emeli ki. Talán nem lesz érdektelen, ha ismertetjük az egyes véleményeket és ezekből az adatokból, érvekből kíséreljük meg a valóság megállapítását.
Elöljáróban le kell szögeznünk, hogy Windisch neve a lap hasábjain nem szerepel. Ez még nem lenne különös, hiszen ebben az időben az egyes cikkeket nem írta alá szerzőjük, a lap sem közölte a szerkesztőt, mint ma. Feltűnőbb azonban, hogy semmilyen, a lapra vonatkozó okmányban, kérvényben, vagy aktában sem szerepel a neve. Tehát életrajzíróira, illetve a kérdéssel foglalkozó sajtótörténészek megállapítására vagyunk utalva.
Wallaszky a lap alapítójául Windischt jelöli meg. (91.) Első életrajzírója, Schedius szerint: „Die Zeitung hat ihm ihren Ursprung zu verdanken.” (92.) Ferenczy így ír: „…(Windisch) 1764-ben megindította a Pressburger Zeitungot,” (93.) Angermayer a lap történetét tárgyaló munkában a következőket közli: „Windisch Károly Gottlieb, pozsonyvárosi szenátor és nevelzetes történész indítványára 1764. július hó 14-én kiadta füskuti Landerer János Mihály, szabadalmazott könyvnyomdász a Pressburger Zeitung első számát. (94.) Pichler véleménye: „Was zum die 1764 erfolgte Gründung der „Pressburger Zeitung” angelangt, so ist elese einzig und allein das Werk Landerers. Allerdings wird seit Wallaszky, der 1768 in der hiesigen evangelischen Hochschule studierte, diese Gründung dem berühmten Karl Gottleb Windisch zugeschrieben. Dessen Name wird aber weder in den geschäftlichen Veröffentlichungen Landerers, noch in der amtlichen Akten erwähnt: überall fungiert Johann Michael Landerer als Gründer und Herausgeber der „Pressburger Zeitung”.
Selbstversändlich hielt sich Landerer geeignete Mitarbeiter. Aber die Leitung der Zeitung behielt er jederzeit in der Hand. Die literarischen Kreise hingegen waren – mit Recht – stete bestrebt, den Wert von Landerers Mitarbeiter, die nicht Buchdrucker, sondern – Lateiner waren, hervorzuheben. Der zeitlich erste Hauptmitarbeiter Landerers war aber er selbet und Karl Gottlieb Windisch, nach diesem Johann Mathias Korabinszky, dem David (!) Tállyay folgte, und dann wegwo der trüben Erfahrungen – ganz allein Landerer selbet. (95.)
Zuber Marianne így foglal állást: „…minden irodalomtörténeti cikk, vagy nagyobb tanulmány, mely a XVIII. század vége óta napjainkig megjelent, Windischt mondja az 1764-ben megindult Pressburger Zeitung alapítójának. Ezt a hagyományt azonban megcáfolja Pichler Eleknek 1913-ban megjelent tanulmánya,…” Zuber a továbbiakban a már ismertetett „Avertissement”-re hivatkozik, de megemlíti Schedius előbbiekben ismertetett közlését is. Végül ezt a következtetést vonja le: „Így talán akkor járunk legközelebb az igazsághoz, ha feltesszük, hogy Windisch volt a Pressburger Zeitung létrejövetelének értelmi szerzője, Landerer pedig az adminisztratív résznek önálló vezetője.” (96.)
Valjavec életrajzi munkájában Windisch mellett tör lándzsát. Igyekszik Pichlert cáfolni. Még az „Avertissement” szerzőségét is Windischnek tulajdonítja. Az egyes cikkekhez fűzött magyarázatok, jegyzetek, a tudományos tárgyú cikkekről nem is beszélve, csak Windischtől származhattak. „…nyelvezete, mely láthatóan elárulja az igyekezetet, hogy a legjobb bochdeutscht nyújtsa.” – írja. Végül a tényekkel ellentétben, a lap nívójának süllyedését véli felfedezni 1773. április 21-től, amikor szerinte Windisch megvált a laptól. Valjavec szerint Windisch azért hagyta el a Pressburger Zeitungot, mert nézeteltérések merültek fel közte és Landerer között. Landerer ugyanis a politikai tájékoztatást tartotta fontosabbnak, míg Windisch a kulturális irányzat, a felvilágosodás terjesztésének volt a híve. Ez a véleménykülönbség vezetett volna a szakításra. (97.)
Pukánszky (98.) és Réz (99.) egyformán Windisch szerkesztőségét említi.
Úgy véljük, a vélemények ismertetését Gárdonyi Alberttel fejezhetjük be. Tanulmányában megvizsgálva az általunk is ismertetett adatokat és véleményeket, Windisch szerepét a melléklapok (pl. Freund der Tugend stb.) megindítására, illetve szerkesztésére korlátozza és azt mondja: „Mindezek alapján azt hisszük, hogy a Pressburger Zeitung megindítását joggal írhatjuk Landerer Mihály javára.” Egyik érve: „…nem is látszik valószínűnek, hogy a barokk gondolkodás korában az evangélikus Windisch Károllyal a pozsonyi jezsuiták együttműködtek volna, már pedig a jezsuiták közreműködése a lap szerkesztésében minden kétséget kizáróan meg van állapítva.” Azt mondja, hogy a lap akkori színvonala mellett a kiadónak nem is volt szüksége újságíróra. Valjavec állásfoglalását „feltűnően elfogult”-nak nevezi és azt mondja: „…igazán érthetetlen ennek az alárendelt jelentőségű újságírói tevékenységnek ekkora figyelmet szentelni, mikor Windisch tudományos érdemei jóval magasabbrendűek.” (100.)
A fentiek alapján próbáljuk megközelíteni az igazságot.
Wallaszkynak és Schediusnak a Pressburger Zeitungra vonatkozó mondata nem konkretizálja Windisch szerepét. Az, hogy a lap neki köszönheti eredetét általánosságban mozog és többféle értelmet adhatunk neki aszerint, hogy egyéb tényeket és érveket hogy csoportosítunk. Angermayer szerint Windisch indítványára indult a lap, semmi egyéb. Pichler munkatársként említi Windischt, de másodrendű munkatársként, hiszen Landerernek a főmunkatársa – maga Landerer. Zuber Marianne már megpróbál összefoglalni és értékelni. Szerinte az „értelmi” szerző Windisch. Nem értjük viszont világosan, mit ért adminisztratív rész alatt, melynek Landerer lett volna az önálló vezetője.
Valjavec már csak elfogultsága miatt is megér egy külön bekezdést. Szinte egész munkáját áthatja a „nagynémet” gondolat, ami talán nem is csoda, hiszen munkáját Münchenben adták ki és 1936-ban. De ettől függetlenül: Tényleg érthetetlen (vagy az előbb elmondottakat figyelembevéve nagyon is érthető) Windisch hírlapírói munkájának agresszív túlértékelése. Különben érveit Gárdonyi logikusan cáfolja meg. Vele viszont nem érthetünk egyet a jezsuiták szerepének értékelésében.
Erről a szerepről maga Landerer ír. 1765-ben egy helytartótanácsi leiratra beadványt készít. Ebben szerepel a következő mondat: „Es haben sich auch deawegen die ehrwürdigen Patres aus der Gesellschaft Jesu ein Vergnügen gemacht in mein Ansuchen zu willigen dasjenige, was bei ihnen und besondres auf der Universität zu Tírnau gelehrtes vorgehen wird zu berichten.” Ennyi szól a jezsuitákról. (101.) Landerer az említett beadványt saját igazolására írta, hiszen, mint tudjuk csak általános nyomdai privilégiuma volt (ebbe ugyan annakidején beleértődött az újságnyomtatás, ill. kiadás joga is), de nem volt külön privilégiuma újságkiadásra, nem is szerezte meg, mert annak szükségessége akkor nem is merült fel. (Igaz, hogy ebből később kellemetlenségek is származtak.) Tehát: Egy ilyen „igazoló jelentés” szerű beadványban feltétlenül „jól mutat” a jezsuiták szerepének nem csak említése, hanem kidomborítása. Hozzá kell tennünk, hogy a nagyszombati egyetem tudós jezsuita atyái nem valami bőkezűen látták el Landerert hírekkel és cikkekkel. Nagyon kevés olyan írást láthatunk a lapban – a leggondosabb tanulmányozás után is – mely a nagyszombati egyetemről származhatott.
Összegezve: Elképzelhető, hogy a lapindítás ötletét Windisch adta Landerernek. De: Lehetséges, hogy voltak emlékei a budai szülői házban nyomtatott „Wochentlich zweimel neu ankommender Mercurius”-ról. (A lap életének utolsó évében Landerer 14 éves volt már.) Lehetséges továbbá, sőt valószínű, hogy a bécsi lapok adták az ötletet (egyik nagybátyja Bécsben élt, vele kapcsolatot tartott), a gyermekkori emlékek hatása se múlt el, és ilyen is előfordult már, üzletet látott a dologban. Pichler, ennek a kérdésnek legalaposabb és elmélyültebb kutatója így ír: „…administrative Talent für ein Zeitungsorgan. (102.) És tényleg jó üzletnek bizonyult a lap, ha nem is az első években; de mindenesetre még az alapító életében komoly jövedelmet hozó üzletágává lett a cégnek.
Windisch szerepe? A neve sehol sem szerepel, Valjavec egyik érve, mely Windisch nyelvezetét és stílusát említi, nem állja meg a helyét. Windisch egyéb munkáinak tanulmányozása során sem sikerül olyan nyelvi, vagy stiláris jegyeket vagy sajátságokat találnunk, melyekkel a Pressburger Zeitung cikkeiben az azonosság megállapítható lenne.
Igaz, hogy Landerer nem volt tudós férfiú, csak nyomdász, de az általa szerkesztett okmányok, beadványok stb. azt mutatják, hogy gondolatait megfelelően és a német nyelv akkori fejlettségét figyelembevéve, mondhatjuk gördülékenyen és világosan fejezte ki. Feltétlenül képes volt arra, hogy az a szellemi munkát, melyet a lap szerkesztése ebben az időben jelentett, megfelelően elvégezze.
Itt térhetünk ki a Landerer-Windisch ellentétre. Valjavec közlése illik az általa rajzolt Windischhez, de meg kell hallgatnunk Pichlert is, aki szerint az ellentét onnan adódik, hogy Windisch fölöttébb öntelt volt és lenézte a „csak nyomdász” Landerert. (103.) Kifejlődhettek vallási ellentétek is. Landerer katolikus, Windisch evangélikus vallású volt. Az 1773-as szakítást végeredményben okozhatta Windisch hetilapja a Pressburgisches Wochenblatt is. Nincs rá adatunk, de lehetséges, hogy a szakítás közvetlen oka pénzügyi természetű v olt. Mindenesetre itt meg kell említenünk azt a tényt, hogy Windisch hetilapjának mind a három évfolyamát hirdeti Landerer a Pressburger Zeitung-ban. (1774. 7.sz.) Ez annyit is jelenthet, hogy a hetilap nem volt sikeres vállalkozás. Legalább is nem találkoztunk hasonló hirdetéssel a vizsgált időszakban.
Tudjuk, hogy Windisch jelentős értékű tudományos munkásságot fejtett ki. (103.) A Periodikába is írt. A Pressburger Zeitung több melléklapját szerkesztette. (ld. Ott.) Valószínű, hogy az első melléklap, a Freund der Tugend megindulásáig is gyakori vendég volt a nyomdában. Feltételezzük, hogy Landerer kikérte időnként a nagytudású Windisch véleményét és megfogadta tanácsait. Ezt látszik igazolni az a tény is, hogy 1767-től, a Freund der Tugend megindulásától már nem találunk magyarázó jegyzeteket a lapban. Az viszont nem valószínű, hogy az összes jegyzeteket ő írta volna. Legalább is a következő jegyzet, mely egy zsidó vonatkozású hírhez kapcsolódik, nem illik Windischhez: Eine Nachricht die nur die Israeliten interessieren kann. (1766. 53.sz.)
Pichler szerint Windisch túlozta szerepét a Pressburger Zeitungnál, a külvilág viszont ezt vette tudomásul. Legvalószínűbb, hogy a nagyműveltségű, de hiú és öntelt tudós csak mint önkéntes tanácsadó és szakértő működött közre az újságnál, a melléklap, a Freund der Tugend megindulásáig.
Az első „szerkesztő” személyének talán túl nagy teret szenteltünk, de az a kérdés sok sajtó történészünket foglalkoztatott. Tulajdonképpen nem sok szerkesztői munka volt a hetente kétszer, nyolcadrét alakban megjelenő négyoldalas újságnál. A tartalomból kitűnik, hogy híreit egyéb lapokból, főként a Wiennerisches Diarium-ból veszi át. Levelezők működése, különösen az első időkben egyáltalában nem számottevő. A lap is így említi előfizetési felhívásaiban: „Liebhaber des Blattes.” A szerkesztői tevékenység ezek szerint a bécsi újság híreinek kiollózása és egy-két levél kivonatolásából állott. Ezt a lapot még nyugodtan lehetett „zsebből” szerkeszteni, különösebb újságírói szakképzettség nélkül is.
A lapnál alkalmazott első „újságíró” Korabinszky János Mátyás, a hányatott életű iskolaigazgató, geografus, könyvkereskedő (1740-1811.) (104.) 1773-ban veszi át a lap írását. (Szinnyei főmunkatársnak nevezi.) Itt ellen kell mondanunk Pukánszky Bélának, aki szerint Korabinszky Windisch halála után vette át a lap szerkesztését. (105.) Hasonló tévedésbe esik Gragger is. (106.) Ez a tévedés, mert Windisch 1793-ban hal meg. Jogosan tételezhetjük fel, hogy Korabinszky annak köszönheti alkalmazását, hogy a Pressburger Zeitung vetélytárstól fél. 1773-ban ugyanis Fuessly pozsonyi polgár is szabadalmat kér egy általa megindítandó hírlapra. Landerer valószínűleg tanácsosnak látja, hogy külön személy foglalkozzon a lap írásával, annál is inkább, mert ebben az évben vásárol egy nyomdát Pesten. (107.) Az engedélyt Fuessly megkapja ugyan, de a lap mégsem indul meg. (108.) Mindenesetre, mint már megállapítottuk, az újság előnyére változik meg, színesebb, tartalmasabb. Bár referáló jellege nem változik meg, nagyobb gond látszik rajta. Korabinszky utóda Tállyai Dániel (109.) két évig írja a lapot. (1784-1786.) Kiválása után némi izgalmat és kellemetlenséget is okoz volt munkaadójának. (110.)
Bár Landerer ekkor már többfelé érdekelt (1775-ben a kassai jezsuita nyomdát is megvásárolja, a három nyomda mellett, lapkiadó, sőt könyvkereskedő is), gazdag üzletember, aki érdemeiért nemességet is kap (111.), a továbbiakban maga szerkeszti a lapot, egészen 1795-ben bekövetkezett haláláig.
Fia, akinek neve ugyancsak János Mihály (1765-1810.), mint a Martinovics per egyik vádlottja, tíz évi börtönbüntetést kap. Ez a szerencsétlen eset idézi elő a szívszélhűdést, mely apja halálának oka. (112.) Az egész kiterjedt vállalat az özvegyre marad, aki a lapot a kipróbált személyzettel vezeti tovább. A szerkesztő nevét nem ismerjük ebből az időből (113.) Landerer János Mihály a börtönből megtört emberként tér haza, nyolc évi rabság után. Egészségi állapota miatt nem tud rendszeres munkát végezni, de az irányítás az ő kezében van. Az ő nevéhez fűződik a saját papírmalommegindítása. (114.) 1810-ben bekövetkezett halála után az örökösök nevében Schmidt Vilmos vezeti tovább a lapot 1818. június 30-ig.
Közel ötven évig volt a Landerer család birtokában a Pressburger Zeitung, mint királyi privilégium. Ez a kiváltság nem volt örökös, hanem meghatározott időre szólt. Utoljára 1808-ban újították meg – még Landerer kiszabadulása előtt – tíz évre, tehát 1812-ig. A megrongált egészségű Landerer elmulasztotta a megújítás kérvényezését, így az engedély a város tulajdonába kerül, mely a továbbiakban bérbe adja a lapot.
Az első bérlő Weber Simon Péter egyszemélyben szerkesztő, kiadó, nyomdász, 1820-ig béreli a lapot. (115.) A következő kiadó Schnischek Gáspár nyomdász, maga is szerkeszti a lapot. 1825-1837-ig az idősebb Wigand Károly Frigyes könyvkereskedő a bérlő, maga is szerkeszti a lapot, a nyomtatást Belnay János és Lajos nyomdája végzi. 1837. január 1-től Schaiba Ignác a kiadó. (116.) Bérlete első három hónapjában, mint elődje, maga szerkeszti a lapot, de áprilisban már a Fr. Richterre bízza. (117.) Négy évig fut a lap az ő irányítása alatt. 1841. január 1-től nyomdát változtat a kiadó. Az új nyomda az A. Schmidt cég.
Richter utóda már „hivatásos” újságíró: Neustadt Adolf (118.), kinek „szabadelvűsége” miatt többször támad kellemetlensége a császári rendőrséggel. Ennek ellenére egészen 1848. március 22-ig szerkeszti az újságot, bár közben kiadó változás is van: Barich Mihály a lap bérlője 1844. január 1-től számított öt évre, vagyis 1849. december 31-ig. Úgy látszik Neustadt pozsonyi működése alatt nem szándékozott összeütközésbe kerülni a császári hatóságokkal, mert egészen a Batthyány kormány megalakulásáig nagyon mérsékelt hangnemben, inkább konzervatív szellemben vezette a lapot. Utóda Bangya János (119.), volt katonatiszt csak rövid ideig működik a lapnál, június 30-ig. Az országgyűléssel együtt ő is Pestre költözik. Bangya már lelkes híve Kossuthnak és ez meg is mutatkozik a lap hasábjain. 1848. július 1-el újra Wigand érdekeltség a lap. (Az új sajtótörvény megszünteti a város privilégiumát!) Az új szerkesztő Pusztay Sándor pozsonyi ügyvéd. (120.) A lap hangja radikálisabb és élesebb is az ő ideje alatt. Október 1-től Roisser Richard szerkeszti az újságot valamivel színtelenebbül, mint elődei. Decemberben bevonulnak az osztrákok. Az év utolsó napjaiban a lap rendszertelenül megjelenő katonai hirdetmény csupán. 1849-től az ifjabb Wigand veszi kezébe a lapot és mivel sikerült a „különbözeteket kiegyenlítenie” (121.), január 3-tól rendszeresen megjelenik a Pressburger Zeitung. Irányzata és hangja minden bizonnyal az osztrák hatóságok teljes megelégedését érdemli ki.