VIII.

A francia forradalom és szabadságharc aggodalommal és félelemmel töltötte el Európa uralkodó köreit. II. József halála, illetve II. Lipót trónra lépése egyszerre véget vet a felvilágosodás aránylag akadálytalan terjedésének. Lipót rövid uralmát a reakció előretörése jellemzi. II. Ferenc, aki Lipótot két év után követi a trónon, már a teljes reakciót testesíti meg. A magyar nemesség is retteg a forradalomtól, és ezért hallgatólagos szövetséget köt az uralkodóval a közös veszély ellen. Ez annyit jelent, hogy a nemesség szinte teljes egészében támogatja a Habsburgokat forradalomellenes háborúiban, azok viszont nem támadják a nemesi kiváltságokat.

A felvilágosult tanokat már megismert értelmiség körében mindinkább balratolódás észlelhető: főként áll ez a fiatalabb értelmiségre. Ebben a balratolódási folyamatban föltétlenül hozzájárul az is, hogy ebben az időben hazánkban több mint 12.000 francia hadifogoly tartózkodik. A kormányzat természetesen megszigorítja a cenzúrát, hogy a forradalmi tanoknak útját állja. Az újságok csak olyan híreket közölhetnek, amit mindenki tudhat. Minden hír, mely nyugtalanságra, ellenállásra vezethetne – tilos. Az országgyűlésről is csak óvatosan, válogatva szabad írni és természetesen az elhangzott beszédekhez sem szabad magyarázatokat, megjegyzéseket fűzni. Más országok forradalmáról csak a Wiener Zeitung híreit szabad közölni. (77.)

Az 1790/91-es országgyűlés foglalkozik a cenzúra kérdésével is és a kiküldött bizottság szükségesnek véli a cenzúra fenntartását, bár mérsékeltebb formában.

Az eredmény: A Pressburger Zeitungban is, fennállása óta először kivonalazott részeket találunk, a cenzúra nyomát. Érdekes, hogy ugyanakkor e cenzúra átengedi a Französische Cenetitution című cikket, pedig elég részletes ismertetése a forradalmi alkotmánynak.

A József által annakidején eltörölt „kizárólagos privilegium” újra megjelenik. Éppen a Pressburger Zeitung kapja, ötévi időtartamra, az országgyűlés cikkelyeinek kiadására. (78.) Szinte természetes, hogy ezt a kiváltságot sem tartják tiszteletben. Nem telik el két hét sem, már egy cikket találunk a lapban (26.sz.), hogy az ugyancsak pozsonyi nyomdász Weber jogtalanul adja ki az országgyűlés törvényeit. Úgy látszik Landerernek nem nagyon volt módja, hogy kiváltságát megvédje, mert nem csak azt közli, hogy a konkurencia jogtalanul jár el, hanem hogy hibásan közli a szöveget.

Egy új, bár nem hosszú életű rovattal gazdagodik a lap: A 40. számtól közli a királyi tábla előtt folyó perek adatait. (79.)

A napi hírek továbbra is referáló jellegűek. A többi hír ad némi változatosságot a lap tartalmának. Mintha vissza akarna térni a hatvanas évek szerkesztési programjához. Találunk cikket a só hasznáról a gyógyászatban. (1792. 2.sz.) Leírja a török követ ünnepélyes fogadtatását az udvarnál. (18.sz.) A március 1-i szám négyoldalas mellékelte az elhunyt II. Lipótot búcsúztatja. A tatárokról is van egy háromfolytatásos ismertetés. (80.) A 83. számban egy „assignata”-t mutat be. Nagy Péter cár életrajza nyolc folytatásban jelenik meg. (81.) Ezúttal nem állapítható meg, honnan származó cikket törölt a cenzúra. (11.sz.) Egész modern külsejű cikkben ad hírt (nagybetűs címmel) Frankfurt december 4-i súlyos napjáról, az ott lezajlott német-francia összecsapásról.

A 41. számban bejelentik, hogy a lap a továbbiakban nem szerdán és szombaton, hanem kedden és pénteken jelenik meg. Valószínűleg a postajáratok napjának megváltoztatása hozta a változást.

Van igazság abban, amit az 1793. évfolyam borítójának verzóján közöl: „Diese Zeitung, welshe sich wegen ihern Originalnachrichten von der Mange der deutschen Zeitungen ausseischnet, wird wie bischer mit besonderen Fleise fortgesetzet werden.” Tényleg, számos hírt közöl levelezőktől, különösen a birodalom területéről és kevesebb az átvett hír.

Főtéma ebben az évben természetesen a francia forradalom és az intervenciós háború. Például teljes számot szentel XVI. Lajos perének tárgyalására. Hat oldalon keresztül közli a kérdéseket és válaszokat. (1.sz.) A lap teljes szélességére kiterjedő főcíme is: „Eriegs- und Staats-Begebenheiten aus den K. K. Erbländern. A 13. szám nagy teret ad London és az angol flotta ismertetésének.

Elképzelhetjük, hogy 1794-ben milyen cikket találunk az alatt a cím alatt: „Jakobiner Verfolgung is Polen.” Hasonló hangú az elmúlt év eseményeiről közölt összeállítás is. (82.) Heutige Post címmel rövid hírt közöl az angol flotta megjelenéséről Dünkirchen előtt, azzal, hogy bővebben is be fog számolni a történtekről. Ez a részletes beszámoló azonban elmarad. A lap többé-kevésbé érdektelen napihírekkel van tele. Nagyon meglátszik, hogy a lap anyaga erős válogatás eredménye. Ugyanis a cenzúrarendeletek egymást követik.

Hiába azonban akár a legszigorúbb cenzúra, a francia forradalmat nem lehet meg nem történtté tenni, hatása hozzánk is eljut és erős visszhangot támaszt. A Martinovics vezette magyar jakobinus mozgalom rövid életű és a reakció véresen megsemmisíti. A Pressburger Zeitung is hírt ad Martinovics és társai kivégzéséről. A beszámoló csak a tényekre szorítkozik, természetesen.

A hazai jakobinus szervezkedés nem lett és nem is lehetett eredményes, hiszen nem voltak mögötte tömegek, csak egy kislétszámú értelmiségi csoport. A felvilágosodás és a francia forradalom eszméi azért tovább élnek, ezek indítják el a polgárosodásért és a nemzeti önállóságért vívott küzdelem különlegesen magyar megjelenési formáját, a nyelvújítást és az irodalmi megújulást.

A mozgalom vérbefojtása után az elnyomás magátólértetődően még súlyosabb. A haladó eszmék hatásának megszüntetésére Bécs mindent megtesz. Még a jakobinus per lezárása előtt megjelenik az egész birodalom cenzúraügyét szabályozó General-Zenzurverordnung. Ennek bevezetését a helytartótanács ugyan visszautasítja, azzal az indokolással, hogy a magyar sajtóügyet már 1793-ban szabályozták, de a rendelet szelleme nálunk is érvényesül. (83.)

A Pressburger Zeitung is a cenzúra szigorúságát tükrözi. Szürke, egyhangú a lap. Magyar vonatkozású hírt alig találunk. Így jellemezhetjük a Martinovics-per utáni három évet. Ugyan az 1797. évfolyamban már fel-feltűnik Napoleon neve, de egy-két dicsőítő versen kívül csak jelentéktelen eseményekről beszámoló hírek. Az 1798-as év hasonló, de már túl van a mélyponton. Új rovat is indul: „Wechselkours in Wien.” Még a könyvhirdetések között is csak nagyon elvétve találunk magyar címet. Egyetlen elmefuttatás: Miért nincs béke Franciaország és Anglia között?

Teljes joggal írja Csokonai Vitéz Mihály Széchenyi Ferencnek, 1798. január 23-i levelében: „Imé alig jön ki esztendőnként egy-két valamit érő könyv, a tipográfiák megint imádságos könyvekre és kalendáriumokra szorultak, teatrumunk a maga bölcsőjében megholt az olvasás a közönségbe megcsökkent, legjobb literátoraink vagy meghaltak, vagy szerencsétlenségbe estek, a többiek elhallgattak, nincs aki őket serkentgetné. Veszedelmes állapot!” (84.)

A lap a mostoha viszonyok közt is igyekszik fenntartani magát, hogy olvasóközönségét megtarthassa újabb rovatokat kezd: A pesti árakat közli Preies Courrant címmel. Todesfälle rovata a nevezetes emberek, állami hivatalnokok stb. halálhírét közli. Az érdekesebb hadijelentéseket külön lapon, Besondere Beylage elnevezéssel közli. A figyelmet magáravonó elrendezés, egészhasábos szedés a jellemzője. Nagyon gyakran egész oldalas könyvhirdetések láthatók, de majdnem kizárólag német nyelvű könyveket hirdet.

A háborús konjunktúra, a Napoleon által elrendelt kontinentális zárlat kedvező hatással van a magyar mezőgazdaságra, annak ellenére, hogy a Habsburgok legfeljebb csak látszatintézkedésekkel enyhítik a nyomasztóan súlyos vámrendszert. A tőkés fejlődés is megindul az országban; főleg a kereskedelmi tőkefelhalmozódás említésre méltó – az osztrák védővámrendszer ellenére. A gazdasági élet minden gyarmati kizsákmányolás és korlátozó intézkedés ellenére – ha nagyon vontatottan is – de fejlődik. Az intervenciós háborúnak nyersanyagra van szüksége.

A lap már nem csak a pozsonyi gabonaárakat közli, hanem a bécsieket és brünnieket is. Hasonlóképpen figyelemmel kísérhetjük az egyre emelkedő élelmiszerárakat is.

A mezőgazdasági termelés mennyiségének emelését célozza az is, hogy Tessedik szarvasi iskolája hivatalos támogatásban részesül. Az egyetemi alap terhére 400 forint fizetést rendelnek Tessedik „professzor” részére. (1799. 22.sz.)

A szellemi élet elnyomása – legalább is a kormányzat szerint – tökéletes. De még a buzgó cenzorok sem képesek mindent észrevenni. Egy könyvhirdetésben látjuk „…Spartakus sei einer von der wenigem Sterblichen, die grösser Waren, ale ihr Stand, ihr Volk, ihre Zeitlhufte, und selbet in Ruf.” (1799. 98.sz.)

Az alaposan megrostált híranyagot csak ritkán szakítja meg egy-egy nem közlésjellegű írás. Pl. „Ueber die Aussicht zum Frieden.” (1800. 8.sz.)

Döntően fontosnak tartja Bécs a köznyugalom megóvását. E célból még azt is megtiltják, hogy a cenzúra által törölt cikk helye üresen maradjon. A bécsi magyar újságok az országgyűlésről csak a Pressburger Zeitung nyomán írhatnak. Hogy aztán az átveendő híranyag kifogástalan legyen, a kancellár a nádor intézkedését kéri, hogy a pozsonyi újság a propozíciókat, reprezentációkat és rezolúciókat egész terjedelmükben szóról-szóra közölje, míg a regnicoláris bizottság munkálatait csak kellő válogatással tegye közzé, nehogy az egyszerűbb újságolvasókban hamis reményeket ébresszenek. (85.) Nem is találhatunk a lapban olyan közleményt, mely bármifajta reményt is ébreszthetne. Különben is magyarvonatkozású híreket keveset találunk. A számonként oldalakat kitöltő könyvhirdetések között is csak nagyon elvétve akad egy-egy magyar cím. De azok legalább „felvilágosult és érdekes” munkák. Pl. „Purgatorium Létele, melyet Vittola Antal megmutatott. F.C.T. pedig magyarra fordított. Opus singulare. 800 18 kr. (1801. 60.sz.)

Valószínűleg „nem lehetünk elég éberek” jelszóval hozzák létre 1803-ban a Rezensurierungs-Komission-t. Ennek a bizottságnak az a feladata, hogy II. József uralkodása alatt „könnyelműen” engedélyezett könyvek forgalmát megszüntesse. Két év alatt, több mint 8500 könyvet tilt el a bizottság, az 1791 előtt megjelent, vagy behozott könyvek közül. (86.)

Az elnyomás ugyan kevésbé érinti a folyóiratokat, mint a hírlapokat, de azok száma is csökken. A politikai lapok közül viszont az 1805-ös évet csak a Vereinigte Ofner und Pester Zeitung, a Pressburger Zeitung, az Ephemerides Statistico-Politicae (Pozsony) és a bécsi Magyar Kurír éli túl. (87.)

A Pressburger Zeitung ugyan feltünteti egyes cikkei forrását, de az angol lapok: Times, Morning Cronicle stb. forrásaként való megjelölését nem vehetjük túl komolyan. Tudjuk, hogy külföldi és háborús híreket már 1798. óta csak a Wiener Zeitung nyomán szabad közölni. (88.)

Egy jellemző cikk az 1805-ös évfolyamból: „Paris von 22. sept. …Der Kaiser (Napoleon) soll zu die chef sin Boulogne gesagt haben „Meine Herren auf Weynachten werden wir in Wien!!!! (Credat qui vult ) und zu Ostern in Boulogne seyn. (Letzteres ist glaubwürdig).”

Az 1806-os év sajtótörténetének kiemelkedő eseménye a pesti Hazai Tudósítások megindulása. A Pressburger Zeitung 48. számában találjuk a Híradás a Pesti Magyar Újságról. – közleményt. Kultsár István „az ékesszóllásnak (!) néhai Tanítója” így ír: „A magyar nyelvnek virágoztatását óhajtya(!) nemzetünk. E’ végre igen hathatós eszközök az újságok. Ezért Pesten olly(!) eredeti magyar újságot kezdek, melly(!) kiváltképpen Hazánkra, és a’hoz tartozó régi, és mostani Országokra fog terjedni. Ennek tárgyai lesznek mind azon dolgok, mellyek polgári állapotunkat bármiképen illetik, akár közel akár távul(!) történjenek. Mi az által, hogy Magyar Ország tagjai vagyunk nem szűnünk meg Európának polgári, és az emberi nagy társaságnak tagjai lenni.”

A 62. számban újabb híradást találunk: „Európának virágzó nemzetei eleven bizonyságok, hogy az Országok nemzeti nyelvöknek elterjedésével szemlátomást boldogulnak. Illy(!) szerentsét reménylhetünk mi is Felséges Urunk kegyelméből, ki nyelvünket, melly(!) már 15 esztendeig nyilván tanítatott vala, új Törvény által az Országos Hivataloknak folytatásokra felemelte. Ezen felséges Intézet buzdító jeladásul szolgálhat minden Hazafinak, hogy a ’Nemzeti Nyelv’ gyarapítására erejöket egyesíttsék(!). Illy(!) nagy, illy(!) boldogító czélra törekedni valóságos ditsőség. Én is eltökéllettem(!) magamban, hogy Pesten olly(!) köz Levelezést kezdjek, melly(!) midőn a’ hazali nyelvet terjeszti, egyszersmind Országunk neveltebb Fiainak, és leányinak hasznos mulatságot szerezhessen.

2. Rég óhajtotta már a’ Magyar Nemzet, hogy a’ Haza kebelében nyilvánvaló szava lehessen. Ezt kívánta a’ Nemzeti méltóság. Kiki sajnosan érezte, hogy a’ legszebb hazai híreket is, mint a’ Magyar gyapjút határainkon túl kellett küldenünk, hogy onnan más színben viszsza(!) térhessenek. Ellenben a’ Külföldi Tudósítások mindféle nyelven elöntötték hazánkat, és, magunktól elfordítván figyelmetességünket, elszunnyasztották hazafiui tüzünket. Azért reménylem, hogy a’ Haza előtt kívánatos dolgot tselekszem, ha, a’ FÖLSÉGES TSÁSZÁRI ÉS KIRÁLYI ENGELEMNEK szoros értelme szerént, egyedül Magyar Országot, és a’ Magyar Koronához tartozó Országokat tészem figyelmetességem tárgyává, és „HAZAI TUDÓSÍTÁSOK” nevezet alatt valóságos eredeti Újságot kezdek. … Noha mostani sorsokban is a’ Lakosoknak állapotjok Olly(!) érezhető következéseket okozhat Hazánkban, hogy szükségesebb rájok figyelmeznünk, mintsem Külföldi Újságokban a’ kevély Angolna Indiai Kintsekkel megrakott hajóit számlálgassuk. … A’ ki mindég a’ külföldi dolgokat szokta tsodálni, nints abban az a’ szívbéli erő, hogy Nemzeti tulajdonságait megtarthassa. A’ szóllásban(!), öltözetben, erköltsi szokásokban kész majom; midőn különben eredeti tulajdonságait nemesítvén, szokásait tsinosítván, erköltseit felemelvén a’ Nemzeti tökélletesedésben,(!) mássoknak ditsőséges példájokká lehetne.

Még végre az egész Hazának gazdagabb Fiaihoz fordulok és a’ Nemzet ditsőségére, ’s országunk boldogságára kérem, hogy ezen új igyekezetet itt a’ Haza közepén Gyámolítani méltóztassanak. Előre is bizonyosokká teszem, hogy a’ mivel nagylelkűségök ezen Újság gyarapítására adakozik, ezt más úton Nemzetünknek, és nyelvünknek javára szentelik. Most vagyon ideje, hogy megmutassuk, melly(!) hathatósan kívánjuk Hazánknak igaz boldogulását.”

Tudjuk, hogy ez nem hazafias köntösbe öltöztetett reklámszöveg, hanem a haladásnak, a nemzettéválás igényének a tükröződése.

A Pressburger Zeitung nem ilyen igényes. A lap a XIX. Század első tizedének végén a lehető legszürkébb és unalmas. Ehhez ugyan az is hozzájárulhatott, hogy a kiadó-szerkesztő, a jakobinus Landerer, a börtönben megrokkanva utolsó éveit éli. Nincs se ereje, se kedve, hogy a lapot fejlessze. Ezekben az években legfeljebb a gazdasági élet élénkülését mutatja az újság. Tizenegy helyről közli a gabonaárakat (ebből nyolc magyar város), az állampapírok és a különféle pénznemek kurzusát.

1810-ben meghal Landerer. Így az 1811-es évet már másik szerkesztő írja. A lapnak ebben az évben új melléklete van, mely irodalmi, ismeretterjesztő, családi jellegű. Tartalmából: Az albánok ismertetése, Heilkunde, Novellen (pár mondatos megjegyzések), Mode, Züge aus der Thiervält. Rövid versek. Regantschaft is England in Jahre 1788. Anekdote, Guter Rath. Seltsame Diebuergreifung stb.

Ebben az évben kisebb betűtípust használ a nyomda, így a lap tartalom bővebb ugyanolyan oldalszám mellett.

A francia háborúk nem csak gazdasági fellendülést, hanem inflációt is eredményeztek. A háború óriási összegeket emésztett fel (az államadósság a háború végére 676 millióra növekedett), és az amúgy is ingatag alapokon álló államháztartás kénytelen az infláció eszközéhez nyúlni. Ez olyan méretűvé válik, hogy 1811-re 100 ezüstforint 960 papírforintot ér. A devalváció elkerülhetetlen. 1811-ben el is rendelik és a papírpénzt egyötödére értékelik le. A még ebben az évben összehívott országgyűlés nem hajlandó a kormány pénzügyi intézkedéseit alátámasztani, a kormány pedig a magyar nyelv használatának kiterjesztésére vonatkozó javaslat kérdésében helyezkedik mereven elutasító álláspontra. Így a két főkérdés tárgyalása zsákutcába kerül. Erre az uralkodó az országgyűlést feloszlatja. Ez a cselekedet egyszersmind az alkotmány félretételét is jelenti.

Az 1812. évben a Pressburger Zeitung a Landerer örökösök kezéből visszakerül a város tulajdonába. A város a jogot árverés útján adja bérbe a továbbiakban. A lap címe is: K.K.Priv. Städtische Pressburger Zeitung 1812. jan. 7-től.

1812-ben új fej kerül a lap élére: A Hungáriát jelképező nőalak és egy, a véres címerére támaszkodó Merkur. A tervező minden bizonnyal jelképet akar ezzel a lap élére helyezni. A lap tartalmán nem látszik lényeges változás. Szürke napihírek, időnként rendkívüli mellékletben közölt háborús hírek. Hirdetések, közöttük ritkán egy-egy magyar. A 47. számban Csokonai Vitéz Mihály Poétikai Munkái, kiadta Márton József IV. Darab Bétsben 1813. békötve 6 fl. 48 kr.

Az 1814. évben a hazai híreket Hungaria címmel jelzi. Az oldalszámozást félévenként kezdi. Bizony más említésreméltót nem tudunk mondani erről az évről, de a következőről sem.

VII.

Magában a Pressburger Zeitungban nem nagyon bukkanhatunk nyomára annak, hogy a felvilágosodás gondolata már hazánkat is elérte. Igaz, hogy ez a hatás még nagyon erőtlen, de a Freund der Tugend már tükröz felvilágosult eszméket, ha bátortalanul is. A felvilágosodás gondolata Angliából, a tőkés fejlődésben élenjáró országból indult ki, de francia földön, ahol a burzsoázia és a feudális abszolutizmus ellentéte már kibékíthetetlen, fejlődik ki. A polgárságnak ez az ideológiája Voltaire, Rousseau és az enciklopédisták munkája nyomán terjed mindenfelé, ahol a polgári társadalom kialakulásának előfeltételei megszülettek.

A tőkés termelés kialakulását a feudális rendszer szinte lehetetlenné teszi. A feltörekvő, anyagilag megerősödő polgárság, mely lépten-nyomon a feudalizmus hűbéri korlátaiba ütközik, egyre élesedő harcot vív céljai eléréséért. A józan ész, a felvilágosult gondolkozás harcol a múlt sötét hagyományai, maradványai ellen. Az ipar, a kereskedelem szabadságát követeli, emellett az egyén szabadságát és függetlenségét, a szó és gondolatszabadsággal együtt.

Hazánk a tőkés fejlődésben érthetően nagyon hátul jár. Polgársága gyenge, vékony réteg csupán és ráadásul túlnyomó részben idegen nyelvű. Így nálunk a felvilágosodásnak tulajdonképpen csak társadalmi eszméi terjednek egy szűk, főként nemesi eredetű értelmiség körében.

A kormányzat természetesen mindent megtesz, hogy ezeket a „káros” eszméket távol tartsa a birodalomtól. Ez a törekvés azonban csak lassíthatja, de nem akadályozhatja meg a felvilágosodás eszméinek terjedését.

A francia enciklopédisták is ki voltak rekesztve a monarchia területéről, sőt még Montesquieu művei is csak Van Swieten-nek, az udvari könyvvizsgáló bizottság elnökének hosszas kérése és sürgetése után juthatnak be. (54.)

Azért bizonyos enyhülés látszik a cenzúra működésén. Az egyház reakciós befolyását az 1772. március 23-i rendelet szünteti meg: „A világi és szerzetes papság semmiféle theologiai munkát … vagy bármiféle más könyvet, … ne merjen nyomdába adni, mielőtt a helytartótanácstól megbízott cenzorok át nem vizsgálták és a szokott imprimatur-ral el nem látták.” Ezzel a püspökök ki voltak teljesen zárva minden cenzúrából, vagyis az egyházi könyvcenzúra meg volt szüntetve. Közli némi rezignációval Scherman Egyed. (55.)

A felvilágosodott eszmék lassan utat találnak a bécsi Burg falai közé is. Bár Mária Terézia magát Isten kegyelméből való uralkodónak vallja, de későbbi utóda, a már 1765-ben társcsászárrá lett József a felvilágosodás híve. Ezért gyakran nézeteltérés is van köztük.

Mint már jeleztük a Pressburger Zeitung tartalmán nem tükrözik észrevehetően a felvilágosodás hatása. Az 1773-as évfolyam nem sokkal színesebb, tartalmasabb, mint az előző években. A hírlap beosztása ettől az évtől kezdve általában hármas tagozású. Ausländische Begebenheiten, Inländische Vorfülle és Gelehrte Anzeigen vagy Nachrichten. Annyit még, hogy majdnem rendszeresen közöl verseket. Ezek többnyire dicsőítő költemények, vagy naivan bölcselkedő tartalmúak. A 39. számban találunk egy cikket a kievi püspök könyvtáráról, majd a frankfurti és lipcsei vásár könyvkiadási adatait ismerteti_ 1070 mű német és latin nyelven, 142 mű francia és angol, valamint lengyelül. Sajtó alatt 350 mű. Ugyanebben a számban egy személyi hírrel is találkozunk: Voltaire felgyógyult és folytatja a Párisi parlament története című művét. A 46. számban egy könyvhirdetésben Bessenyei György nevével találkozunk. Mint fordító szerepel. (55.) A 47. számban Wallaszky Tentamenjét hirdeti. (57.) Itt jegyezzük meg, hogy egyes könyvek hirdetése hosszabb-rövidebb ismertetést is tartalmaz. Az 53. számtól kezdve új fejdíszítést használ a lap. A cím fölött középen korona, balján a magyar, jobbján a városi címerrel. A fej díszítését időnként megváltoztatják. Néha talán még szimbólumot is láthatunk benne.

A következő évben (1774) már nem használ vezérszót, de még lapszámozást sem. A 2. számban beszámolót találunk az újévi színházi előadásról. A 7. számban két könyvhirdetés, amit megemlíthetünk: Bessenyei: Buda Tragédiája és Windisch lapjának a Pressburger Wochenblatt-nak három évfolyamát hirdetik. (58.) A 34-36. számban a szerkesztő próbálja elkülöníteni a különféle tartalmú cikkeket. Így: Erfindungen und Unglückefülle und Wordgeschickte. Időnként különben össze is vonja ezeket a címeket. Időnként színházi híreket is közöl. Pl. a 37. számban: Theatral Neuigkeiten. Általában minden számban van vers ez évben is, néha több is. A szerzőt egy esetben sem közli.

A 41. számban színesen, érdekesen ír a hazánkon átutazó török követről. Találunk hirdetéseket a karlócai illir kongresszusról is. (59.) Beszámol a lap az Eszterházán tartott ünnepségekről is, megemlítvén, hogy egyik este Haydn L’Infidelta Delusta című operáját adták elő. (54.sz.) Időnként Schulsache címmel iskola-oktatási híreket közöl. A szőlőművelésről is olvashatunk Oekonomische Anzeigen címmel. (60.)

Az 1775. évben változatlan a lap külseje, a tartalma is hasonló értékű. Négy folytatásban színes, sőt szinte izgalmas „riportot” közöl a pesti árvízről. (61.) Arról is beszámol, hogy Csáktornya közelében, azon a helyen, ahol Zrínyi Miklós a költő és hadvezér egy vadkan áldozata lett, emlékkövet emeltek (58.sz.) A 91. számban Dugonics: Trója veszedelmét hirdetik. (68.) Csaknem teljes egészében az angol alsóház ülésével foglalkozik a 103. sz. Érdekessége ennek a tudósításnak, hogy a „Pressefreiheit” szót minden előfordulásakor vastag szedéssel adja. Végeredményben ez is egyfajta megnyilvánulása a sajtószabadság utáni vágynak.

Mintha szebb, egységesebb benyomást tenne az olvasóra az 1776-os évfolyam lapjainak külseje. A tartalom különben megfelel az előző éveknek. Sok verset találunk most is. Ugyancsak alkalmi, dicsőítő versek esetleg moralizáló tartalommal. Pl. Zweck ohne Mittel stb.

Érdekes hírt találunk a 2. számban: Ismerteti a bécsi Lesekabinet hírlap és folyóiratait. 14 francia, 3 angol, 8 olasz és 25 német nyelvű periodikát olvashat az érdeklődő. A 28. számban egy táblázat: 109 város 1775. évi születési, házassági és halálozási adatait közli. A következő számban J. H. szignóval jelzett cikk a pozsonyi színházi viszonyokról. A 81. számban először vezeti be „Anzeige” címmel a hirdetéseket.

A következő években a híreken kívül legfeljebb egy-egy ismeretterjesztő cikket találunk. Így az 1777. évi 52. számban: Auszug aus einigen Zeitungablättern der alten Römer, Acta Diurna genannt címmel. A hathasábos cikk szemelvényeket is közöl a római hírlap 585. évi (Ab urbe condita) április hóból. Franklin Benjámin vázlatos életrajzát is közli a 100. számban, természetesen a Franklin által írt sírverssel együtt.

A cím betűi díszesebbek és egy szerény szalagdísz zárja le a fej adatait az 1778. évfolyamban. A 2. számban a budai egyetemen előadó professzorokat sorolja fel. A 4. számban megemlékezik Jelky Andrásról és foglalkozik Benyovszky Móriccal is. (63.) A porosz-osztrák háború kitörését az 55. számban közlik, röviden de kiemelt szedéssel. A háború eseményeit Kriegasachen címmel közli, megemlítvén, hogy a Wienerisches Extra-Blatt melyik számának híranyagát adja. (Az 58. számtól.) Érdekes lenne megtudni, hogy a terjedelmes cikkben hirdetett „Einleitung in die Bücherkunde.” (M. Denis műve) (64.) című könyvet hány példányban és kiknek sikerült eladni.

Az 1780. év 7. számában új rovatot találunk: Verzeichnies der allhier Zu Pressburg angekommenden Framden. Terjedelmes felsorolás ez, néha több hasábot is elfoglal. Lehet, hogy ezért, még az év vége előtt megszüntetik. (Utoljára a 78. számban találjuk meg.)

Most újra élénkebbnek, színesebbnek és tartalmasabbnak látszik a lap. Közli pl. Fiume, Buccari és Königshafen kikötők forgalmát. (9.sz.) Hírt ad Cook kapitány haláláról a 10. számban, a következőben pedig Maulpertsch három innsbrucki mennyezetképét. Egy angol csodagyerekről is tudósít, az akkor divatos árnyképpel illusztrálva. (14.sz.) Megtudjuk, hogy a lipcsei tavaszi könyvvásárra 8106 művet vittek ez évben, 543-mal többet, mint az előző évben. (41.sz.) Egy esztergomi hír arról számol be, hogy a hercegprímás két régi alkalmazottjának nevességet adott. Régi joga ez az esztergomi érseknek, mondja a cikkíró. (60.sz.) Ha nem csalódunk, tizenöt éves fennállása alatt ebben az évfolyamban szerepel a leghosszabb szó: Stadtrauchfangkehrergerechtigkeit, csak 33 betű.

A 97. számban adnak hírt Mária Terézia megbetegedéséről, a következő szám már halálát jelenti.

Úgy tűnik mintha a 100., 102. és 105. számot nem az állandó szedő készítette volna, talán egy idős, konzervatív nyomdász. Ugyanis az említett három szám oldalain újra feltűnik a már évekkel ezelőtt elhagyott vezérszó.

Mint ahogy a Pressburger Zeitung is beszámolt róla, a kegyes királynő, Mária Terézia 1780-ban „hat das Zeitliche mit dem Ewigen vertauscht”, hogy helyet adjon utódjának, Józsefnek. Az ő felvilágosult abszolutizmusát nem szükséges különösebben ismertetnünk. Célja mindenesetre – bár aufklérista vonásokkal – a birodalom teljes központosítása és elnémetesítése. A feudális rend számos elemét és hazánk gyarmati függését meg kívánta tartani, de az ország eddig elismert különállását nem. A történeti fejlődés, mely József idejében már a nemzeti államok kialakulása felé tart, túlhaladta az ő terveit. Számos rendelete (türelmi-, igazságügyi stb.) föltétlen haladást jelent. A mi számunkra cenzúrarendelete bír különös érdekkel, mely „…szabadelvűségét tekintve – kiválik minden európai egykorú sajtótörvény közül.” (65.) A rendeletben, mint József egyéb intézkedésében is, a teljes centralizáció tükröződik. Felállítja a Bécsben működő Bücherzensur-Hofkomission-t, melynek vezetését az ifjabb Van Swietenre bízza. Ez alá a hivatal alá minden tartományban egy-egy Bücher-Revisionsamt van rendelve, „s a könyvvizsgálati ügyek tekintetében szükséges rendszabályok életbeléptetésével egyes tartományokban az országos hatóságok bizatnak meg.”

A rendelet „…erkölcstelenség és ronda szószátyársággal…” szemben teljes szigort követel a cenzoroktól. Ugyancsak tiltja katolikus és általában a keresztyén ellenes munkákat. Bírálatok, hacsak nem gúnyiratok, nem tilthatók el. Egész munkákat egyes botrányos kifejezések miatt nem lehet a közreadástól eltiltani. Minden munka, mely lényeges befolyással van a tudományra, tanulásra, vallásra, Bécsbe terjesztendő, az illető tartománybeli szakavatott személy aláírásával, hogy az országos törvényeknek megfelel. Ami a hirdetéseket, újságokat, imádságokat stb. illeti, ezek az egyes országos hatóságok mellett fennálló a cenzúrai ügyekben referáló tanács által csak rövid úton vizsgálandók meg (66.) Mint láthatjuk, a cenzúra összehasonlíthatatlanul enyhébb és az eddigi rendeletekkel ellentétben azt határozza meg, hogy mit kell feltétlenül átengedni a cenzoroknak, nem pedig, hogy mit kell megtiltani. Megszünteti József a kizárólagos privilégiumokat és lapengedélyeket is jóval könnyebben adnak ki. Természetesen a magyarországi hírlapirodalom örvendetesen fellendül. Míg 1764 és 1780 között összesen 8 hírlap és folyóirat indult, közülük csak 1 magyarnyelvű, addig 1781-1790 között 23 lap. (Tíz magyar nyelvű.) (67.)

Az 1781-es esztendő II. József uralkodásának első éve. Különös változást ugyan nem tapasztalhatunk, de az évfolyam átlapozásakor mégis úgy látszik, mintha a lap nem lenne olyan naiv és provinciális színezetű, mint az előző, különösen a korábbi években. Számos császári rendeletet közöl, legtöbbször kivonatosan. Pl. a cenzúrarendeletet a 25. számban. Ezt a rendeletet különben már a 18. számban jelzi, megemlítvén: „…der dritte der merkwürdigste ist.” Azaz a rendelet 3. pontja, mely a kritika szabadságáról szól.

Érdekesebb közlemények ebből a kötetből: Az első számban egy Klopetook ódát találunk: „Ihr Tod.” Címmel. Természetesen nem ez az újévet köszöntő vers. A 32. számban egy érdekes, a korra jellemző hír: Bázelben súlyos pénzbüntetés mellett tilos a Walzen (Walzer?) tánc, egészségi okok miatt. Megtudjuk azt is, hogy Angliában a legnagyobb példányszámban megjelenő folyóirat a Stadt und Land (?) Magazin. Példányszáma 11.000. Ez évben is találunk híradást Benyovszky Móricról. (65.sz.) Egy másik hír Pest lakosainak számát közli. (66.sz.) Megtudjuk azt is, hogy a budai vár déli falának áttörésekor törökkori emlékek kerültek elő. (68.sz.) Rendszeresen beszámol a lap a kincstár által végrehajtott birtokeladásokról is. Egyik kimutatásban találkozunk a Pressburger Zeitung alapítójának nevével is. Füskut bánáti falut vásárolja meg Landerer 42.000 forintért. Ettől a falutól kapja később nemesi előnevét is.

A következő években is rendszeresen és részletesen közli az uralkodó rendeleteit. Érdekes összeállítást találunk az 1782. évi 8. számban. Az elmúlt év eseményeit írja le időrendi sorrendben. A mi korunkban a naptárak, a kalendáriumok szoktak ilyen visszapillantást közölni.

Ez évben a napihíreket a következőképpen csoportosítja: Ausländische Vorfälle, Erbländische Nachrichten és Inländische Begebenheiten. A Vermischte Anzeigen, rövid híreket jelent vegyes tartalommal. A híreknek még mindig nincs címük. Új bekezdéssel, vastagabb szedéssel nyomtatott városnév és dátum jelzi a hír kezdetét. A halottak névsorát rendszertelen időközökben, de időkihagyás nélkül közli. A hirdetések száma nem nagyon változik az előző évekhez képest.

A 82. szám egy alkalmi verset közöl magyar nyelven, időmértékes formában; annak bizonyítására, hogy nyelvünk legalább annyira alkalmas a klasszikus verselésre, mint a német. A 88. számtól kezdve a hír származási helyét jelölő városnevet – cím gyanánt – külön sorba szedi. Kempelenről, Tessedik Sámuelről találunk még hírt ebben az évfolyamban. (68.)

Az 1783-as évfolyamot mintha gondosabb kezek állították volna össze. Minden szám elején, a fej alatt egy-egy versszak szerepel, általában moralizáló tartalommal. Híreit az Inländische Begebenheiten-nel kezdi. A cikk első betűje iniciálé. A címül szolgáló városnév külön sorban, vastagabb betűkkel van nyomtatva. A következő hírcsoport az Erbländische Nachrichten. A híranyagot tartományonként csoportosítja: Oesterreich, majd a városnevek. Hasonlóképpen az Ausländische Vorfälle-nél. Pl. England, majd az onnan származó hírek London, Liverpool stb. cím alatt. A nagyobb gondosság azon is látszik, hogy a sajtóhibákat kiigazítják. Hibák voltak eddig is, de a helyesbítésre nem helyeztek súlyt.

Sajnos, ez a tetszetősebb elrendezés nem tartós. Már a 15. szám újra a régi módon készül. A lap tartalma nem lett színesebb ebben az évben. Időnként közli a pesti gabona és piaci árakat, néha kereskedelmi hírt is találunk. A 30. számban Bethlen Farkas könyvét jelenti (69.) A sokat ígérő Litterator cím a 40. számban, sajnos csak kélt könyvhirdetést vezet be.

Ebben az évben két új rovattal gazdagodik a lap. A Kurzgefasste Nachrichten és az Ämtsbeförderung. Előbbiben pár soros híreket ad, külön cím vagy dátum nélkül, az egyes híreket csak bekezdéssel választva el egymástól. Az utóbbiban, a címnek megfelelően hivatali előléptetésekről számol be. De ebben az évfolyamban már „valódi” címekkel is találkozhatunk: Türkenkrieg vagy Von der Reise Sr. Majestät das Kaisers. Ismeretterjesztő cikk alig van ebben az évfolyamban. Egyedül a veszettségről ír több folytatáson keresztül. Ugyanakkor több hírt találunk a léghajózásról és többször szembetűnik Montgolfier neve (70.)

1794-ben a fej alatt mindig egy klasszikus versszakot közöl Horatius, Vergilius, sőt Juvenalis írásaiból. Ugyanazt a verset két-három alkalommal ismétli meg. A lap külseje és beosztása egyébként nem változik. Ebben az évben a léghajózás az a téma, mellyel legtöbbet találkozunk. (91.) Nem csak külföldről érkeznek ezek a hírek. A léggömb Magyarországon is megjelent már, Budán, Pesten, Veszprémben, Nagyszombaton stb. A 43. számban Tessedik Sámuel négyhasábos írását láthatjuk a földművesek oktatásáról. Egy pozsonyi színházi előadásról számol be a 48. szám egy híradása: Zondi auf dem ungarischen Schlosse Dregel, a darab címe. A szerkesztő a következő megjegyzést fűzi hozzá: „Es war also der erate ungarische Neld, der auf die deutsche Bühne gebracht wurde. Etwas, was schon fiels Lange gevünscht haben.” Amint tapasztalhattuk, nem első eset, hogy a lap azonosítja magát a magyarsággal.

A hollandiai háborúról szóló címek már egészen „modernek”. Erlege Gewitter an Hollande-Firmamente, Wird nun firieg mit Holland? Das Kriegerische Holland. Holland, Mars und Oesterreich. Es wird nun Wahrer Ernst mit Holland. Endlich ist der Krieg mit Holland beschlossen stb. (72.)

A fokozódó elnyomás és kizsákmányolás még nagyobb mértékben nehezedik a nemzetiségi jobbágyokra, mint magyar sorstársaikra. Az elkeseredés nyílt felkelésbe kergeti az erdélyi román jobbágyokat. A Horia és Closca vezette parasztfelkelésről szóló tudósítások címei jelzik, hogy milyen messze vannak a román jobbágyok és kétségbeejtő állapotuk Pozsonytól, a pozsonyi hírlaptól és annak olvasóitól. „Schreokliche Berichte aus Siebenbürgen. Noch immer traurige inländische Begebenheiten. Siebenbürgen ung Ungarn. Terschiedene Tagbücher das siebenbürgischen Aufruhra. Siebenbürgens trauruges Sohicksal. (73)

December végén (103.sz.) kezdi a lap közölni Tessedik Sámuel írását: Uiber Landschulen von Verfasser das Ungarischen landmannes címmel. A folytatásokat hiába keressük a következő számokban, csak az 1785. évfolyam 17. számában folytatják tovább.

Megjelennek időnként és egyre gyakrabban egyes híradások alatt az aláírások, esetleg kezdő betűk. (Pl. 1785, 1.sz. Termischte Nachricht alatt D.T. A cikkíró Tállyay Dániel, a lap szerkesztője.)

Szinte meglepetés az első szám belföldi híreinek címe: Aus dem Vakerlande. Eddig is találkoztunk olyan megnyilvánulásokkal, melyek a németnyelvű lap magyarságát hangsúlyozták, de ebben az időben, amikor az uralkodó célja a teljes centralizáció és a magyar különállásának teljes felszámolása, tüntetésnek számít a magyarság mellett.

Többször találkozunk a hírek forrásának megjelölésével is. Pl. a bécsi híreknél: Aus Wienerseitung, Aus Kofseitung vagy Aus Privatbriefen.

Mintha szűkülne a lap érdeklődési köre: Elhagyja a halottak névsorát, gabonaárakat sem közöl. Ezzel szemben fejlődés, hogy a pozsonyi hírek elsőjeként majdnem rendszeresen beszámol az időjárásról. A hirdetések egyre inkább emlékeztetnek a mai apróhirdetésekre. Nincs kiemelt cím, az egyes hirdetéseket vonal választja el.

Ez évben is több léghajózásról szóló hírt találunk, sőt még egy verset is, melyet – a szerző megjelölése nélkül – Pilagre du Rosier léghajós halálára közöl. (70.sz.) Ugyanebben a számban van egy rövidlélegzetű írás a balettről. (Etwas von Balettan.) Mellékletben közli a lap a hollandokkal kötött béke szövegét. (74.) Végül egy hirdetés, mely Pozsony fejlett zenei életéről tanúskodik: Schauff Kunethandlung-jában Mozart, Haydn, Gluck kották kaphatók. (103.sz.)

Az 1786. évnek csak az első két számában találunk egy Martialis strófát. Utóbb teljesen elhagyja a számonkénti, talán jelmondatként szolgáló versszakot. A 23. számtól újra, bár nem rendszeresen közli a gabonaárakat és az eddigi Vermischte Nachrichten címet Miscellanien-el cseréli fel. Hírt ad az oroszokkal kötött kereskedelmi szerződésről és megtudjuk azt is, hogy Pozsonynak ebben az évben már 36.109 lakosa van. (12.sz.) Benyovszky Móricról találunk két cikket a 17. és 23. számban. Időnként színházi híreket is közöl. Cagliostro Visszaemlékezéseit négy folytatásban találjuk meg. (75.)

„Non quid facultas, sed Licentis quid velit.” Jelmondatot találunk az 1787. évi 1. szám címoldalán. Ezt a mondatot közli minden számban, egész éven át. A lap beosztása nem változik ez évben sem. A pozsonyi gabonaárakat most már rendszeresen közli minden második számban.

A következő és (1788) a török háború jegyében indul. A címoldalon egész évben ezt olvashatjuk:

„Tímpana ubique sonant, litui sonat undique elangor

Non habet internis pax, requiesque locum

Ferrea quies neget, est aetas: in vertice ferrum

In manibus ferrum, vir juvenisque gerunt.”

A nagyszámú háborús hír mellett találunk azért egy kis elmefuttatást is az időjárásról. (8.sz.) Die Witterung címmel. Blanchardról, a léghajósról is szó van (42.sz.) és egy könyvhirdetés: „Etelke-várott Árpád és Zoltán fejedelmink ideikben 10 képekkel. Írta Dugonics András Poson és Kassa 1788 2 f1.”

A hirdetések külseje és szövegezése is fejlődik. Kiemelve, vagy nagyobb betűs szedéssel a kezdőszavak, melyek a hirdetés tárgyát, lényegét tartalmazzák: „Haus zu verkaufen, Kapital wird gesucht (4-5000 Gulden) vagy Haus und Fässer zu bekaufen.

A lap fejlődésének következő állomása az oldalszámozás bevezetése. Folyamatos számozás egész éven át, mint ahogy ma a folyóiratoknál szokásos. A lap kéthasábos továbbra is, de a két hasábot hármas függőleges vonal választja el. Az oldalszámozás a lap felső részén középen, szerény díszítés közt helyezkedik el.

A szokásos hármas beosztás ezúttal: Inländische Begebenheiten, Ausländische Vorfälle és Miscellanien. Újra közli az elhunytak névsorát. (A 46. számtól.)

A franciaországi eseményeket rendszeresen közli. Természetesen a francia forradalom az oka, hogy II. József ebben az évben újra bevezeti az előzetes cenzúrát.

Említésre méltó az 1. szó mellékletének egy cikke: An dem ungarischen Kurier. A Mindenes Gyűjtemény egy cikkére reagál a következőképpen: „…Wier(!) Deutschen in Ungarn weit patriotischere Gesinnungen haben, als manche gebohrene Ungarn,…” Figyelemreméltó, hogy egy német nyelvű újság így nyilatkozik. Ráadásul a lap szerkesztője Landerer is német anyanyelvű, akinek családja még száz éve sincs, hogy bevándorolt az országba. A Mindenes Gyűjteménynek adott válasz azt mutatja, hogy az uralkodó célkitűzései milyen ellenhatást váltanak ki még a túlnyomó részben németajkú olvasóközönségre támaszkodó Pressburger Zeitungnál is.

Az 1790-es év első jelentős esemény a lapban: II. József halálhíre. (15.sz.) De nem ez a lap főhíre, hanem a Budára hazatérő magyar királyi korona diadalútjának leírása. Négy számon keresztül kapunk tudósítást az út állomásain tartott ünnepségekről és a korona budai fogadtatásáról. (76.)

Megnyílik az országgyűlés Budán. Híreit a budai lapból veszik át (aus der Lat. Ofner-Zeitung.) Pozsony a koronázásra készülődik. A 86-87. számba kiadó szobákat hirdetnek a koronázás megtekintésére.

November végén új fejjel jelenik meg a lap: A cím fölött középen a koronás magyar címer. (94.sz.) A lap ezzel újra magyarságát demonstrálja. Figyelemreméltó könyvhirdetés: Geszner idiliomi fordította Kazinczy Ferenc 8vo. 40 xr. (96.sz.)

VI.

Az újság mindig eredményként jelentkezik, a társadalom hozza létre a magának megfelelő hírlapot. Így a Pressburger Zeitung a XVIII. század hatvanas éveinek társadalmát, a társadalom igényeit tükrözi. Ez az igény (Európaszerte hasonló a helyzet) mai szemel nézve, bizony nem nagyon magas.

Ha végiglapozzuk az 1764. évfolyamot tartalmazó kötetet, látjuk, hogy a lapot megtöltő hírek Európa legtöbb városát képviselik, sőt az Újvilágból is találunk tudósításokat. Ezek a hírek minden tárgykört felölelnek. Az egyes udvarok eseményei – különös tekintettel a bécsi császári és a pozsonyi helytartói udvarra -, politikai hírek, elemi csapások, szerencsétlenségek, bűnesetek. Az egyes hírek nincsenek aláírva, a forrás sincs megjelölve. A 7. számtól kezdve, ha szükségét látja, felvilágosító magyarázatot ad, csillag alatt, apróbb szedéssel. (Pl. Frigyes Vilmos porosz király életrajzi adatait, máshol a francia frank forintban kifejezett értékét közli. Földrajzi neveket magyaráz meg stb. De ilyen megjegyzést is találunk: „So sucht mancher das Glück, und findet ihn nicht in Hause”.)

Hirdetéseket az első számtól kezdve rendszeresen közöl, minden számban három-négyet találunk. A 3. számban pl. egy sörfőzde megindítását jelenti be. A hirdetések stílusa, fogalmazása nagyon távol áll a mai hirdetésétől. A címük: „Avertissement.” „Nachricht.” Ankündigung.” Nézzük meg, hogy fest egy kétszáz éves újsághirdetés: „Sin wohloonditionirt-viersitziger Schwimmer mit silbergfarben Tuche ausgemacht, und der sowohl auf Reise, als bey Stadt Kann gebraucht Werden, dabey auch doppelte Magaziner befindlich, ist zu verkaufen, Die Herren Liebhaber können sich deswegen bey dem Verleger dieser Zeitung anmeiden. (46.)

A 4. számban egy új címet találunk: „Gelehrte Nachricht”. A sokatígérő cím egy könyvhirdetést jelez, a „Hanswurat” című vígjátékot. A Gelehrte Nachricht cím időnként a „Gelehrte Sachen” címmel váltakozik és nagyon sokféle témát jelölnek vele, az említett könyvhirdetéstől a szarvasmarhákat megtámadó száj- és körömfájás leírásáig. (47.)

A halottak névsorán kívül még egy állandó rovatot vezet be a lap: a 22. szám közli a szeptember 17-22-ig terjedő időszak gabonaárait. A 27. számhoz egy lapot csatol az újság, mely majdnem szó szerint megegyezik az indulást bejelentő Avertissement szövegével. Címe: „Ankündigung der Pressburger Zeitung.” A különbség csak annyi, hogy bejelenti, ezután a lap szerdai száma egész ív terjedelmű, a szombati fél ívvel szemben. A 34. számban – ezúttal Gelehrte Sachen címmel – több mint három hasábon ismerteti Torkos Justus János pozsonyi városi orvos könyvét, mely Pozsony fekvése, vizei, levegője stb. állapotát tárgyalja. Rövid kivonatot is ad a műből. A 49. számban Goldoni operájának a „La Campagna”-nak előadásáról számol be.

Talán nem haszontalan, ha az első évfolyam befejeztével kis összegzést készítünk. Tehát: A lapot túlnyomó részben hírek töltik meg, melyeknek stílusa tömör és csak az eseményeket közli röviden, mintegy referálva. A hírek szinte az egész ismert világból származnak és a legkülönfélébb eseményekről számolnak be. A hírekhez gyakran kiegészítő magyarázatot ad az olvasó felvilágosítására, ill., a hírek megértésének elősegítésére. Előfordulnak bölcselkedő megjegyzések is a magyarázatok között. Rendszeres rovat a halottak névsora és a gabonaárak közlése. Szinte ugyancsak rovatnak tekinthetjük a Gelhrte Nachricht, vagy Gelhrte Sachen cím alatt közölteket is. Eddig főleg könyvismertetésekkel (azaz könyvhirdetésekkel) találkozunk csak ebben a rovatban. Hirdetményeket és hirdetéseket az élet minden területéről közöl.

Az 1765-ös esztendőt egy kilenc versszakos rímes verssel köszönti. Ugyanebben az 1. számban „Ausländische Gelhrte Neuigkeiten” cím alatt Rousseau, d’Alembert és Voltaire-ről ad hírt. Találunk tudósítást a nagyszombati jezsuitáknál megtartott iskoladráma előadásról (13.sz.), a kémia (vagy inkább alkímia) történetéről (19.sz.), egy héthasábos cikket a magyar nyelvről (21.sz.), a papírgyártásról (23., 25.sz.). Kilenc folytatásban közöl egy tanulmányt: „Beweis, dass die heutigen Ungarn aus dem alten Reiche der Hunnen herstammen.” (48.) Hosszabb hírt közöl az országban egyre inkább gondokat okozó fahiányról és annak okain elmélkedik. Megfigyelhetjük, hogy a hosszabb cikkek folytatásait minden második száma adja. Így ennél is a 49., 51. és 53. számban. Viszont bizonyos felületességet vagy nemtörődömséget (esetleg csak feledékenységet) is tapasztalhatunk, mint a következő esetnél is: az 57. számban „Kurze Bexchreibung der Stadt Pressburg.” Címmel közöl egy befejezetlen írást, de folytatásával adós marad tíz számon keresztül. A 67., 69., majd a 81. számban folytatja a cikket, de a befejezés elmarad.

Megjelenik a lap első illusztrációja is. (49.) Fametszeten közli egy Franciaországban garázdálkodó borzalmas vadállat képét. Erről a vadállatról elég annyi, hogy alkotója egy farkas, ráadásul egy nagyon sovány farkas alakját kezdte bemetszeni a fába, de fantáziája kicsit elragadta. Végeredményben a „Falánk Fekete Farkas”-ra emlékeztető „szörny” kecsesen nyújtja egyik első lábát egy koponya felé, melynek tulajdonosát, egy lábszárcsont kivételével – úgy látszik – már elfogyasztotta. A kép naivsága a korábbi vásári szentképek naivságához hasonló. Elmondhatjuk, hogy hasonló naivsággal a lap híradásaiban is találkozunk néha.

A következő években már az olvasók művelésére szánt írásokkal is találkozunk. Pl. „Versuch von der kriegischen Begebenhaiten…” (50.) vagy „Gedanken von der Gebergange der Hunnen nach Amerika.” (Elképzelhetjük ennek az írásnak a tudományos értékét.) (51.) Elbeszélésekkel is találkozunk: „Erast und Elise, eine Wahre Geschichte” vagy „Geschichte der Fama.” (52.)

Mezőgazdasági tárgyú cikkeket is látunk. Írnak a jávorfáról (1767. 12.sz.), és a lentermelésről. (18.sz.) Beszámolót látunk a helyi „Kottonfabrik” egyéves fennállása alkalmával tartott ünnepségről. (60.sz.) Bél Mátyás nevét a 66. szám egy könyvhirdetésében találjuk meg. (53.)

A következő ötévnyi időszak jóval színtelenebb az eddigieknél. A napi híreken kívül csak hirdetésekkel találkozunk. Hiányzik a „Gelehrte Nachrichten” is. Talán az szolgálhat magyarázatul erre, hogy eben az évben, 1767-ben indult meg a Pressburger Zeitung első melléklapja: „Der Freund der Tugend.” (1767-1769.) Lehetséges, hogy a melléklap megindítása miatt kevesebb gondot fordítanak a csak napihíreket és hirdetéseket közlő főlapra. Ez lehet az oka annak is, hogy a felvilágosító jegyzetek is elmaradnak. Feltehető, hogy a melléklapot szerkesztő Windisch készítette a jegyzeteket és most csak a Freund der Tugend-el foglalkozik.

III.

1710-ben Magyarországon és Erdélyben összesen hét nyomda működik. (9.) Ez a szám a század közepére húszra tehető. Működik többek közt a debreceni, nagyszombati, budai, győri, pozsonyi, nagyszebeni nyomda, hogy csak a nevezetesebbeket említsük.

Mint az előzőkben láttuk, az ország kulturális fejlődését döntően határozzák meg a gyarmati és feudális viszonyok. Ennek következtében a magyarországi nyomdászat sem fejlődik, sőt színvonal tekintetében bizonyos visszaesés tapasztalható. Technikai tekintetben sincsen lényeges változás egészen a XIX. Század kezdetéig. A betűöntés technikája például 400 évre megrekedt ebben a mederben, melyet még a XV. Században vájt ki magának. A nyomtatótechnika is megkövesült ebben a formájában, aminőt még Gutenberg adott neki. Mindössze az eszközökön történt némi, az eljárás lényegét nem érintő javítás. A XV. Század faprése alig különbözik a XVIII. Század présétől. Legfeljebb egyes alkotórészeket készítenek keményebb, tartósabb anyagból. (10.)

A tudományos és irodalmi élet stagnálása a nyomdák működését erősen befolyásolja. A vallási művek nyomtatásán kívül a külföldi művek utánnyomásával foglalkoznak nagymértékben, de még ez sem biztosítja a munkával való állandó ellátottságot. Kénytelenek tehát nyomdászaink kizárólagos szabadalmakat (privilegia exclusiva) szerezni egy-egy kelendő „tömegcikkre”, a kalendáriumokra, később a tankönyvekre. Talán mondanunk sem kell, hogy ezeket a kizárólagos szabadalmakat nem tartják tiszteletben. Így nagyon sok panasz, vita, eljárás keletkezik. Ugyanez a helyzet a kiadói, szerzői jog tekintetében is. Ezeknek szabályozására csak a század utolsó negyedében kerül sor, akkor is csak az örökös tartományok területén. A külföldi könyvek utánnyomása ezután is szabad préda. (11.)

A nyomdák termeléséről, ill. a nyomtatott művek számáról nincsen olyan adatunk, mely a hazai nyomdászat teljes termelését tükrözné. Csak egy-két nyomda termelési adatait ismerjük. Pl. Debrecenből, a XVIII. Században, 147 nyomtatványt ismerünk (ez nem a teljes mennyiség!), ebből 108 mű példányszámát tudjuk. Ezeknek végösszege 1.188.619 példány.

Nagyszombatban háromnegyed évszázad alatt 608 latin, 113 magyar, 58 német, 5 francia, 51 szláv, összesen 829 művet nyomtak. A protestáns biblia 96 év alatt huszonhatszor jelent meg. (12.) Legnagyobb keletű a kalendárium. Példányszámát nem ismerjük. Ezzel kapcsolatban csak a Hazai és Külföldi Tudósítások már ismertetett, jóval későbbi híradása alapján végezhetnénk nagyon is hozzávetőleges becslést. Ráadásul még ezt is módosítja Pichler közlése, mely szerint a komáromi kalendárium 100.000 példányban jelent meg. (13.)

Ha a népesség számával összevetjük nagyon hézagos nyomdatermék adatainkat, megkockáztathatjuk azt a kijelentést, hogy a kiadott könyvek száma nem túl kevés a lakosság számához képest.

Természetesen az egyházi és világi hatóságok ellenőrzik a nyomdák termékeit. A cenzúra nyomait a protestantizmus fellépésétől kezdve megtaláljuk. Eleinte egyházi jellegű és főként egyes esetekre vonatkozik. De már Miska 1574-ben elrendeli: „…nagyon óvakodjatok attól, hogy valamit ki ne nyomassatok, ami előbb a mi felülvizsgálatunk alá nem volt terjesztve, és aminek kiadását és terjesztését jóvá nem hagytuk.” (14.) Ez már tulajdonképpen előzetes cenzúra. 1673-ban császári rendelettel a jezsuitákra bízzák a cenzúra végrehajtását, 1715-től a magyar királyi udvari kancelláriára, 1720-tól pedig a nagyszombati egyetem kancellárja végzi a cenzúrát. (15.) 1730-ban már a nem rég működő helytartótanács rendeli el egy 1726-os bécsi rendelet alapján: „…semmiféle nyomdász az ő mesterségét ne gyakorolhassa, vagy nyomda ne engedélyeztessék, hacsak külön e célra kiváltságot nem kapott, ők pedig minden kinyomtatandó munkát előzetes vizsgálat alá tartósnak vetni, még pedig a theologiai és erkölcstani műveket a megyéspüspöktől e célra rendelendő cenzoroknál, a politikai és világi tárgyakét a nyomda helyén levő hatóságnál, a szabad királyi városokban a tanácsnál, egyéb helyeken pedig a megyei hatóságnál és minden félév végén, a náluk nyomtatott összes könyveknek és egyéb nyomtatványoknak három példányát ezen helytartótanácsnál tartoznak benyújtani; így ő fölsége újból parancsolja, hogy ezen kegyes királyi intézkedést ezután is meg kell tartani, de olyformán, hogy a politikai és egyéb közügyi műveket az említett helyi hatóságok további vizsgálat végett ezen kir. Helytartótanácshoz küldjék, amely annak elintézésére állandóan két vagy három tagot fog kijelölni a maga kebeléből és a bonyolultabb műveket mielőtt jóváhagyná őket közvetlenül ő fölsége elé fogja terjeszteni. (16.)

Mária Terézia már utasítást is készített a cenzorok számára. 1751-ben újjászervezik a bécsi cenzúrahivatalt. Trautson érsek elnöklete alatt négy világi, két jezsuita taggal. A magyar cenzúra most még nincs alárendelve ennek a hivatalnak. 1757-ben a felvilágosult Van Swieten kerül a cenzúraügyek élére (1772-ig). Ugyanez évben elrendelik, hogy a bécsi cenzúrahivatal döntését a pozsonyi cenzúra köteles elfogadni. Az a helyzet ugyanis, hogy a magyar cenzúra jóval szigorúbb, mint a bécsi.

Ebből sok panasz származik, nem beszélve arról, hogy (különösen később) sok magyarországi művet Bécsben cenzúráztatnak.

1763-tól a magyar cenzúra vezetője Barkoczy hercegprímás, aki teljesen egyházivá akarja tenni a cenzúrát. (17.) Neki már megküldik a bécsi cenzúra szabályzatát megtartás végett. (18.)

Ebben az időben a cenzúra a következőképpen történik: A kinyomtatandó művet két kéziratos példányban át kell adni a cenzornak, aki az egyik példányt megtartja, a másikat pedig – átvizsgálás, ellenőrzés után – az engedélyezés bejegyzésével visszaadja. A nyomdának minden év végén az általa kinyomtatott könyv vagy egyéb nyomtatványból három példányt kell a cenzúra főnökéhez Pozsonyba küldeni. Ebből két példányt a kancelláriának küldenek. Hogy a cenzúra esetenként mennyi időt vett igénybe, nem tudjuk, de hogy a könyvvizsgálat másik ága, a külföldről behozott könyvek revíziója hosszú időt vett igénybe, arra számos feljegyzés utal. (19.)

A szempontok, melyek szerint a bírálatot a cenzoroknak végezni kell: „…ami az Isten és szentjei, vagy az igaz vallás, az egyház feje, vagy az egyházi méltóságok ellen gonoszul és tiszteletlenül ezen kívül a királyi tekintély és hatalom és más fejedelmek és az állam ellen, valamint hivatalnokai ellen illetlenül, szabadosan és rágalmazólag van írva, továbbá a botrányos könyvek, melyeknek olvasása biztos veszélybe döntené az erkölcsiséget, mindennek nyomtatása, vagy behozatala ne engedtessék meg s ezért az osztrák örökös tartományokban eltiltott könyvek Magyarországon is ilyennek veendők az engedélyezettek pedig ilyeneknek. A cenzoroktól elvetett könyvek megőrzendők és kir. döntés előtt ne semmisíttessenek meg. (20.) Elmondottakból látjuk, hogy általános, az egész cenzúrakérdést felölelő rendelkezés nincsen. A rendeletek alkalomszerűen, egy adott kérdést vagy ügyet szabályoznak, gyakran csak megismételve egy előző rendelkezést. Mindenesetre a cenzoroknak tág lehetőséget nyújtanak.

Magyarországon 1739 és 1764 közt jelenik meg hírlap, minden bizonnyal ezért nincs nyoma a rendeletekben periodikákra vonatkozó szabályozásnak. Egyedül egy 1761-es rendelet intézkedik, hogy a nyomdatulajdonosok a kisebb nyomtatványokra is, mint egyes lapokra, ívekre, cédulákra rányomassák teljes nevüket. (21.)

A török háborúk megkímélték Pozsonyt. A kuruc portyák is csak a városfalakig jutottak el. Így aránylag nyugalomban vészelte át az oly véres és pusztító két évszázadot, mely Magyarország nagyobb részét romokba döntötte és elnéptelenítette.

Több mint kétszáz éve az ország fővárosa Pozsony. Szabad királyi koronázó város. Itt tartják az országgyűléseket, itt székel a nádor, sőt az esztergomi érsek is. Itt vannak az országos főhivatalok, politikai és egyházi központ. Ez az, ami XVIII. Század közepén bizonyos kárpótlást ad a városnak a gyarmati vámpolitika okozta károkért. A lakosság többsége német nyelvű polgárokból áll. A szlovákság a század közepén még nem jelentős számú, de jelentős a magyar nevesek száma, akik a fallal körülvett város házainak mintegy negyedrészét birtokolják (22.), köztük számos főúr és egyházi méltóság. Ez a körülmény állandó forgalmat biztosít a város számára, bár kereskedelme nem éri el a XVIII. század közepén a XV. századi szintet. (23.). Az országgyűlések idején különösen mozgalmas a város. Pozsony fejlődése Mária Terézia uralkodása alatt bontakozik ki teljesen. A városfalak még állnak ugyan, de a város már kinőtte azokat. Csak 1772-ben kezdik a falakat lebontani. (24.) Ebben az időben legnépesebb városa hazánknak, mintegy 25.000 lakossal. (25.) A királynő gyakran tartózkodik itt, a várost is csinosíttatja, számos épületet emeltet. Átalakíttatja a várat is, mely több mint 15 éven keresztül a helytartó, Albert szász herceg (egyébként Mária Terézia veje) udvarául szolgál. Templomok, kolostorok, zárdák épülnek. A főnemesség, főpapság palotákat építtet híres külföldi építészekkel, természetesen barokk, később rokokó stílusban. Ezt a stílust láthatjuk a gazdag polgárok építkezéseinél is. Legfeljebb lakóházaikat nem Martinelli, Hillebrandt, vagy Donner tervezte. (26.) A belváros utcáinak nagy része ki van kövezve, 1766-ban már utcai világítás is van. (27.)

Ebben a barokk-rokokó városban pezsgő élet folyik. A helytartó és az őt körülvevő mágnások nagy társadalmi életet teremtenek. A fogadások, estélyek, hangversenyek és színházi előadások számos iparosnak adnak munkát és emelik a kereskedők forgalmát. A kézművesek száma állandóan növekszik, különösen osztrák, német bevándorlókkal. A kereskedők száma is kétszerese a 30 év előttinek. (1724-ben 30, 1765-ben 50, a 70-es évek elején 61 tagja van a kereskedők céhének.) (28.)

Talán nem haszontalan, ha összehasonlítást teszünk Buda és Pest, valamint Pozsony között. Pozsony, mint láttuk nem szenvedett különösen az előző két század háborúitól. Ezt egyáltalán nem mondhatjuk el Budáról, ill. Pestről. A másfélszázados török uralom alatt nem volt számottevő építkezés. Az 1686-os ostrom szinte lerombolta mindkét várost. Harmincnégy évvel a török kiűzése után Budának 12.000, Pestnek nem egészen 3.000 lakosa van. (29.) A két város nagyon gyorsan talpra áll gazdaságilag, hiszen az ország földrajzi közepén fekszik, Béccsel a Duna, mint olcsó vízi út köti össze. Nagyvárosokká ebben az időben még nem fejlődhetnek, mert ehhez az ország gazdasági jellege nem nyújt lehetőséget. Országos intézmények nem székelnek itt, kivéve a hétszemélyes és a királyi ítélőtáblát. Irodalmi élet sincs, egészen a nagyszombati egyetem Budára költözéséig, 1777-ig. Az egyetemmel a nagyszombati nyomda nagyobb része is Budára költözik. Ezideig Budán egyedül a Landerer nyomda dolgozik (főként vásári ponyvákat nyomtat elég gyönge minőségben), Pesten csak 1756-ban indul meg az Eitzenberger nyomda működése. (30.)

Az egyetem és az országos főhivatalok Budára költözése (1784) indítja meg azt a folyamatot (31.), melynek eredményeként Budapest minden tekintetben az ország fővárosa lesz. Amilyen mértékben központtá válik Buda és Pest, oly mértékben hanyatlik Pozsony gazdasági és szellemi élete.

De térjünk vissza Pozsonyhoz. Nemcsak élénk gazdasági és politikai élet jellemzi, kulturális életének szintje is magas. A helytartó-hercegi udvar – nemkülönben Mária Terézia gyakori látogatásai pezsgő kulturális életet teremtenek. A színészet és zenei élet virágzik. Számos iskoladrámát mutatnak be, de a város is, már 1776-ban állandó színházat épít. Egyes főuraknak, sőt a hercegprímásnak is saját zenekara, az Erdődy grófoknak pedig állandó operatársulata van. A világhírű Haydn, mint az Esterházyak udvari karmestere többször dirigál Pozsonyban. (32.)

A tudományos élet képviselői közül csak Pray Györgyöt, a tudós jezsuita történetírót említjük, aki hosszú évekig működik Pozsonyban. Ugyancsak itt él Amadé László, miután a katonaságot generálisként elhagyta, mint a magyar kamara tanácsosa. (33.)

Nem csak katolikus egyházi központ Pozsony. Nagyszámú protestáns is él itt. (Az evangélikus gimnázium igazgatója Bél Mátyás volt a század első felében.) (34.) A protestánsok a városi tanácsban is szerepet játszanak. Ezért érvel így a nagyszombati consistorim, amikor 1716-ban felszólal Royer János Pál nyomdász működése ellen: „… nem titkolhatja el a consistorium azt a meggyőződését, hogy a nyomda szervezése a Pozsonyban lakó számos és vagyonos protestáns polgárok felszólítására és érdekében történt, kiknek ott főiskolájok is van …” (35.)

A pozsonyi tanács egyébként megvédi Royert és a nyomdát, mely virágzó vállalkozássá fejlődik. (36.) Ez a nyomda nyomtatja ki Bél Mátyás: Adparatus ad historism Hungariae című művét is, sok egyéb között. (37.) Royer János Pál 1737-ben meghal, özvegye vezeti tovább az üzemet 1740-ben bekövetkezett haláláig. Ezután veje igazgatja a nyomdát a fiúörökös, Royer Ferenc Antal nagykorúságáig, amikor is a testvérek, hogy a pert elkerüljék, a nyomdát eladják. (38.) A vevő: Landerer János Mihály.