III.

 

1710-ben Magyarországon és Erdélyben összesen hét nyomda működik. (9.) Ez a szám a század közepére húszra tehető. Működik többek közt a debreceni, nagyszombati, budai, győri, pozsonyi, nagyszebeni nyomda, hogy csak a nevezetesebbeket említsük.

Mint az előzőkben láttuk, az ország kulturális fejlődését döntően határozzák meg a gyarmati és feudális viszonyok. Ennek következtében a magyarországi nyomdászat sem fejlődik, sőt színvonal tekintetében bizonyos visszaesés tapasztalható. Technikai tekintetben sincsen lényeges változás egészen a XIX. Század kezdetéig. A betűöntés technikája például 400 évre megrekedt ebben a mederben, melyet még a XV. Században vájt ki magának. A nyomtatótechnika is megkövesült ebben a formájában, aminőt még Gutenberg adott neki. Mindössze az eszközökön történt némi, az eljárás lényegét nem érintő javítás. A XV. Század faprése alig különbözik a XVIII. Század présétől. Legfeljebb egyes alkotórészeket készítenek keményebb, tartósabb anyagból. (10.)

A tudományos és irodalmi élet stagnálása a nyomdák működését erősen befolyásolja. A vallási művek nyomtatásán kívül a külföldi művek utánnyomásával foglalkoznak nagymértékben, de még ez sem biztosítja a munkával való állandó ellátottságot. Kénytelenek tehát nyomdászaink kizárólagos szabadalmakat (privilegia exclusiva) szerezni egy-egy kelendő „tömegcikkre”, a kalendáriumokra, később a tankönyvekre. Talán mondanunk sem kell, hogy ezeket a kizárólagos szabadalmakat nem tartják tiszteletben. Így nagyon sok panasz, vita, eljárás keletkezik. Ugyanez a helyzet a kiadói, szerzői jog tekintetében is. Ezeknek szabályozására csak a század utolsó negyedében kerül sor, akkor is csak az örökös tartományok területén. A külföldi könyvek utánnyomása ezután is szabad préda. (11.)

A nyomdák termeléséről, ill. a nyomtatott művek számáról nincsen olyan adatunk, mely a hazai nyomdászat teljes termelését tükrözné. Csak egy-két nyomda termelési adatait ismerjük. Pl. Debrecenből, a XVIII. Században, 147 nyomtatványt ismerünk (ez nem a teljes mennyiség!), ebből 108 mű példányszámát tudjuk. Ezeknek végösszege 1.188.619 példány.

Nagyszombatban háromnegyed évszázad alatt 608 latin, 113 magyar, 58 német, 5 francia, 51 szláv, összesen 829 művet nyomtak. A protestáns biblia 96 év alatt huszonhatszor jelent meg. (12.) Legnagyobb keletű a kalendárium. Példányszámát nem ismerjük. Ezzel kapcsolatban csak a Hazai és Külföldi Tudósítások már ismertetett, jóval későbbi híradása alapján végezhetnénk nagyon is hozzávetőleges becslést. Ráadásul még ezt is módosítja Pichler közlése, mely szerint a komáromi kalendárium 100.000 példányban jelent meg. (13.)

Ha a népesség számával összevetjük nagyon hézagos nyomdatermék adatainkat, megkockáztathatjuk azt a kijelentést, hogy a kiadott könyvek száma nem túl kevés a lakosság számához képest.

Természetesen az egyházi és világi hatóságok ellenőrzik a nyomdák termékeit. A cenzúra nyomait a protestantizmus fellépésétől kezdve megtaláljuk. Eleinte egyházi jellegű és főként egyes esetekre vonatkozik. De már Miska 1574-ben elrendeli: „…nagyon óvakodjatok attól, hogy valamit ki ne nyomassatok, ami előbb a mi felülvizsgálatunk alá nem volt terjesztve, és aminek kiadását és terjesztését jóvá nem hagytuk.” (14.) Ez már tulajdonképpen előzetes cenzúra. 1673-ban császári rendelettel a jezsuitákra bízzák a cenzúra végrehajtását, 1715-től a magyar királyi udvari kancelláriára, 1720-tól pedig a nagyszombati egyetem kancellárja végzi a cenzúrát. (15.) 1730-ban már a nem rég működő helytartótanács rendeli el egy 1726-os bécsi rendelet alapján: „…semmiféle nyomdász az ő mesterségét ne gyakorolhassa, vagy nyomda ne engedélyeztessék, hacsak külön e célra kiváltságot nem kapott, ők pedig minden kinyomtatandó munkát előzetes vizsgálat alá tartósnak vetni, még pedig a theologiai és erkölcstani műveket a megyéspüspöktől e célra rendelendő cenzoroknál, a politikai és világi tárgyakét a nyomda helyén levő hatóságnál, a szabad királyi városokban a tanácsnál, egyéb helyeken pedig a megyei hatóságnál és minden félév végén, a náluk nyomtatott összes könyveknek és egyéb nyomtatványoknak három példányát ezen helytartótanácsnál tartoznak benyújtani; így ő fölsége újból parancsolja, hogy ezen kegyes királyi intézkedést ezután is meg kell tartani, de olyformán, hogy a politikai és egyéb közügyi műveket az említett helyi hatóságok további vizsgálat végett ezen kir. Helytartótanácshoz küldjék, amely annak elintézésére állandóan két vagy három tagot fog kijelölni a maga kebeléből és a bonyolultabb műveket mielőtt jóváhagyná őket közvetlenül ő fölsége elé fogja terjeszteni. (16.)

Mária Terézia már utasítást is készített a cenzorok számára. 1751-ben újjászervezik a bécsi cenzúrahivatalt. Trautson érsek elnöklete alatt négy világi, két jezsuita taggal. A magyar cenzúra most még nincs alárendelve ennek a hivatalnak. 1757-ben a felvilágosult Van Swieten kerül a cenzúraügyek élére (1772-ig). Ugyanez évben elrendelik, hogy a bécsi cenzúrahivatal döntését a pozsonyi cenzúra köteles elfogadni. Az a helyzet ugyanis, hogy a magyar cenzúra jóval szigorúbb, mint a bécsi.

Ebből sok panasz származik, nem beszélve arról, hogy (különösen később) sok magyarországi művet Bécsben cenzúráztatnak.

1763-tól a magyar cenzúra vezetője Barkoczy hercegprímás, aki teljesen egyházivá akarja tenni a cenzúrát. (17.) Neki már megküldik a bécsi cenzúra szabályzatát megtartás végett. (18.)

Ebben az időben a cenzúra a következőképpen történik: A kinyomtatandó művet két kéziratos példányban át kell adni a cenzornak, aki az egyik példányt megtartja, a másikat pedig – átvizsgálás, ellenőrzés után – az engedélyezés bejegyzésével visszaadja. A nyomdának minden év végén az általa kinyomtatott könyv vagy egyéb nyomtatványból három példányt kell a cenzúra főnökéhez Pozsonyba küldeni. Ebből két példányt a kancelláriának küldenek. Hogy a cenzúra esetenként mennyi időt vett igénybe, nem tudjuk, de hogy a könyvvizsgálat másik ága, a külföldről behozott könyvek revíziója hosszú időt vett igénybe, arra számos feljegyzés utal. (19.)

A szempontok, melyek szerint a bírálatot a cenzoroknak végezni kell: „…ami az Isten és szentjei, vagy az igaz vallás, az egyház feje, vagy az egyházi méltóságok ellen gonoszul és tiszteletlenül ezen kívül a királyi tekintély és hatalom és más fejedelmek és az állam ellen, valamint hivatalnokai ellen illetlenül, szabadosan és rágalmazólag van írva, továbbá a botrányos könyvek, melyeknek olvasása biztos veszélybe döntené az erkölcsiséget, mindennek nyomtatása, vagy behozatala ne engedtessék meg s ezért az osztrák örökös tartományokban eltiltott könyvek Magyarországon is ilyennek veendők az engedélyezettek pedig ilyeneknek. A cenzoroktól elvetett könyvek megőrzendők és kir. döntés előtt ne semmisíttessenek meg. (20.) Elmondottakból látjuk, hogy általános, az egész cenzúrakérdést felölelő rendelkezés nincsen. A rendeletek alkalomszerűen, egy adott kérdést vagy ügyet szabályoznak, gyakran csak megismételve egy előző rendelkezést. Mindenesetre a cenzoroknak tág lehetőséget nyújtanak.

Magyarországon 1739 és 1764 közt jelenik meg hírlap, minden bizonnyal ezért nincs nyoma a rendeletekben periodikákra vonatkozó szabályozásnak. Egyedül egy 1761-es rendelet intézkedik, hogy a nyomdatulajdonosok a kisebb nyomtatványokra is, mint egyes lapokra, ívekre, cédulákra rányomassák teljes nevüket. (21.)

A török háborúk megkímélték Pozsonyt. A kuruc portyák is csak a városfalakig jutottak el. Így aránylag nyugalomban vészelte át az oly véres és pusztító két évszázadot, mely Magyarország nagyobb részét romokba döntötte és elnéptelenítette.

Több mint kétszáz éve az ország fővárosa Pozsony. Szabad királyi koronázó város. Itt tartják az országgyűléseket, itt székel a nádor, sőt az esztergomi érsek is. Itt vannak az országos főhivatalok, politikai és egyházi központ. Ez az, ami XVIII. Század közepén bizonyos kárpótlást ad a városnak a gyarmati vámpolitika okozta károkért. A lakosság többsége német nyelvű polgárokból áll. A szlovákság a század közepén még nem jelentős számú, de jelentős a magyar nevesek száma, akik a fallal körülvett város házainak mintegy negyedrészét birtokolják (22.), köztük számos főúr és egyházi méltóság. Ez a körülmény állandó forgalmat biztosít a város számára, bár kereskedelme nem éri el a XVIII. század közepén a XV. századi szintet. (23.). Az országgyűlések idején különösen mozgalmas a város. Pozsony fejlődése Mária Terézia uralkodása alatt bontakozik ki teljesen. A városfalak még állnak ugyan, de a város már kinőtte azokat. Csak 1772-ben kezdik a falakat lebontani. (24.) Ebben az időben legnépesebb városa hazánknak, mintegy 25.000 lakossal. (25.) A királynő gyakran tartózkodik itt, a várost is csinosíttatja, számos épületet emeltet. Átalakíttatja a várat is, mely több mint 15 éven keresztül a helytartó, Albert szász herceg (egyébként Mária Terézia veje) udvarául szolgál. Templomok, kolostorok, zárdák épülnek. A főnemesség, főpapság palotákat építtet híres külföldi építészekkel, természetesen barokk, később rokokó stílusban. Ezt a stílust láthatjuk a gazdag polgárok építkezéseinél is. Legfeljebb lakóházaikat nem Martinelli, Hillebrandt, vagy Donner tervezte. (26.) A belváros utcáinak nagy része ki van kövezve, 1766-ban már utcai világítás is van. (27.)

Ebben a barokk-rokokó városban pezsgő élet folyik. A helytartó és az őt körülvevő mágnások nagy társadalmi életet teremtenek. A fogadások, estélyek, hangversenyek és színházi előadások számos iparosnak adnak munkát és emelik a kereskedők forgalmát. A kézművesek száma állandóan növekszik, különösen osztrák, német bevándorlókkal. A kereskedők száma is kétszerese a 30 év előttinek. (1724-ben 30, 1765-ben 50, a 70-es évek elején 61 tagja van a kereskedők céhének.) (28.)

Talán nem haszontalan, ha összehasonlítást teszünk Buda és Pest, valamint Pozsony között. Pozsony, mint láttuk nem szenvedett különösen az előző két század háborúitól. Ezt egyáltalán nem mondhatjuk el Budáról, ill. Pestről. A másfélszázados török uralom alatt nem volt számottevő építkezés. Az 1686-os ostrom szinte lerombolta mindkét várost. Harmincnégy évvel a török kiűzése után Budának 12.000, Pestnek nem egészen 3.000 lakosa van. (29.) A két város nagyon gyorsan talpra áll gazdaságilag, hiszen az ország földrajzi közepén fekszik, Béccsel a Duna, mint olcsó vízi út köti össze. Nagyvárosokká ebben az időben még nem fejlődhetnek, mert ehhez az ország gazdasági jellege nem nyújt lehetőséget. Országos intézmények nem székelnek itt, kivéve a hétszemélyes és a királyi ítélőtáblát. Irodalmi élet sincs, egészen a nagyszombati egyetem Budára költözéséig, 1777-ig. Az egyetemmel a nagyszombati nyomda nagyobb része is Budára költözik. Ezideig Budán egyedül a Landerer nyomda dolgozik (főként vásári ponyvákat nyomtat elég gyönge minőségben), Pesten csak 1756-ban indul meg az Eitzenberger nyomda működése. (30.)

Az egyetem és az országos főhivatalok Budára költözése (1784) indítja meg azt a folyamatot (31.), melynek eredményeként Budapest minden tekintetben az ország fővárosa lesz. Amilyen mértékben központtá válik Buda és Pest, oly mértékben hanyatlik Pozsony gazdasági és szellemi élete.

De térjünk vissza Pozsonyhoz. Nemcsak élénk gazdasági és politikai élet jellemzi, kulturális életének szintje is magas. A helytartó-hercegi udvar – nemkülönben Mária Terézia gyakori látogatásai pezsgő kulturális életet teremtenek. A színészet és zenei élet virágzik. Számos iskoladrámát mutatnak be, de a város is, már 1776-ban állandó színházat épít. Egyes főuraknak, sőt a hercegprímásnak is saját zenekara, az Erdődy grófoknak pedig állandó operatársulata van. A világhírű Haydn, mint az Esterházyak udvari karmestere többször dirigál Pozsonyban. (32.)

A tudományos élet képviselői közül csak Pray Györgyöt, a tudós jezsuita történetírót említjük, aki hosszú évekig működik Pozsonyban. Ugyancsak itt él Amadé László, miután a katonaságot generálisként elhagyta, mint a magyar kamara tanácsosa. (33.)

Nem csak katolikus egyházi központ Pozsony. Nagyszámú protestáns is él itt. (Az evangélikus gimnázium igazgatója Bél Mátyás volt a század első felében.) (34.) A protestánsok a városi tanácsban is szerepet játszanak. Ezért érvel így a nagyszombati consistorim, amikor 1716-ban felszólal Royer János Pál nyomdász működése ellen: „… nem titkolhatja el a consistorium azt a meggyőződését, hogy a nyomda szervezése a Pozsonyban lakó számos és vagyonos protestáns polgárok felszólítására és érdekében történt, kiknek ott főiskolájok is van …” (35.)

A pozsonyi tanács egyébként megvédi Royert és a nyomdát, mely virágzó vállalkozássá fejlődik. (36.) Ez a nyomda nyomtatja ki Bél Mátyás: Adparatus ad historism Hungariae című művét is, sok egyéb között. (37.) Royer János Pál 1737-ben meghal, özvegye vezeti tovább az üzemet 1740-ben bekövetkezett haláláig. Ezután veje igazgatja a nyomdát a fiúörökös, Royer Ferenc Antal nagykorúságáig, amikor is a testvérek, hogy a pert elkerüljék, a nyomdát eladják. (38.) A vevő: Landerer János Mihály.